Szalay Balázs és Bunkoczi László új vizekre evezett, ugyanis a Tankcsapdához csatlakoztak. Új tagokat keres netán a népszerű magyar rockbanda?
Az Opel Dakar Team párosa szereti a kihívásokat. Majd’ 300 ezer kilométert tettek meg együtt a világ különböző sivatagjaiban, és soha, semmilyen feladattól nem riadtak vissza. Egészen mostanáig…
Mert arra őszintén szólva nem voltak felkészülve, hogy be kell szállniuk a Tankcsapda zenekarba. A banda tagjaival jól ismerik egymást, hiszen mindannyian az Opel márkanagykövetei már évek óta. Rocksztárok és autóversenyzők – ők az Opel hazai arcai.
Most a zenekar tagjai kihívás elé állították a sivatagi hősöket, kíváncsiak voltak, mihez kezd egy autóversenyző azzal, ha a kormány helyett a dobverőt kell markolnia, vagy egy navigátor, akinek az itiner helyett gitár kerül a kezébe?
A szám címe, amit a terv szerint együtt kellett volna előadniuk: Alföldi gyerek. És akkor Szalay Balázs beült a dobok mögé…
„Sohasem zenéltem, de azt gondoltam, a doboláshoz csak ritmusérzék kell, mint az autóversenyzéshez, úgyhogy reméltem, tehetséges leszek benne – viccelődött Szalay. – Aztán kiderült, hogy Fejes, aki helyett próbáltam dobolgatni, valahogy sokkal jobban össze tudja hangolni a kezét és a lábát, mint én. Nekem ez nem ment olyan jól…”
Mivel Bunkoczi sem bizonyult briliáns gitárosnak (Lukács felsóhajtott, amikor meghallotta, hogy bánik a húrokkal), a sivatagi vitézek úgy döntöttek (a tankcsapdás fiúk hathatós unszolására), hogy inkább beállnak vokálozni. Így okozták a legkevesebb kárt…
Bár elszántan küzdöttek, mindenki számára világossá vált, jobb, ha ők inkább maradnak az autóversenyzésnél és a sivatagnál.
Szólj hozzá