Keresés
Close this search box.
Fotó: Opel Dakar Team

Szalay: precízen, pontosan

Fotó: Opel Dakar Team

Precízen, pontosan autóztak, egyetlen megingásuk sem volt. És ez kellett is, mivel a tereprali országos bajnokság bugaci nyitó futamának szombati napjára kijelölt 110 kilométeres pálya (amelyet kétszer teljesítettek az indulók) minden hibát súlyosan büntetett.

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős azonban annak ellenére nem hibázott, hogy most először jár ezen a környéken, miközben a mezőny többi tagja tavaly is itt kezdte a szezont, tehát ha a pontos útvonallal nem is, legalább a pályák jellegével tisztában volt.

Az Opel Dakar Team kettőse a második körben négy és fél percet javult az elsőhöz képest – ez mutatja, hogy sikeresen ismerkedett a pályával.

„Már az első körben is nagyon élveztem az autózást, talán azért, mert alapvetően homokos volt a pálya, amit én nagyon szeretek, ezen felül pedig még a ritmusa is jó volt, sikerült ráhangolódni. Ezért aztán némiképp csalódást jelentett, amikor a célban megláttam, hogy a többiek mennyivel gyorsabbak voltak. A második körre azonban sikerült négy és fél másodpercet javulni magunkhoz képest, és így már a többiek előnye is sokkal kisebb volt. Érezhetően javultunk, úgyhogy ha lenne még egy ilyen hosszú nap, pariban lennénk az éllovasokkal” – mondta Szalay Balázs, aki az abszolútban a hatodik helyről várja a viadal zárónapját, a magyarok közül pedig a második leggyorsabb.

„Szakmailag hatalmas kihívást jelentett ez a 110 kilométeres szakasz: több jel volt az itinerben, mint Afrikában ötszáz kilométeren, úgyhogy nem unatkoztam – tette hozzá Bunkoczi. – És annak dacára, hogy mennyit javultunk a második körben, szerintem még mindig hagytunk bent néhány másodpercet, ezért bízom benne, hogy tovább tudunk javulni. Szakmailag nagy kihívás volt ez a szakasz, életem egyik legjobb navigálásának tartom – nagyon élveztem. Ez a hosszú nap azt a tanulságot hozta számunkra, hogy az elsőtől az utolsó méterig nagyon oda kell tenni magunkat, mert egyre gyorsul mindenki, egyre jobb technikai háttérrel jönnek a magyar bajnoki futamokra is, szóval észnél kell lenni.”

A bugaci idénynyitó vasárnap egy 110 kilométeres szakasszal ér véget – a szombati pályát teljesíti a mezőny, csak ellenkező irányból.

DUNA ASZFALT-KUPA, AZ OB 1. FUTAMA, BUGAC
Abszolút sorrend 3 szelektív szakasz után: 1. Miroslav Zapletal, Bartosz Momot (cseh, Hummer H3) 2:29:19, 2. Lukaszewsky, Duhanik-Persson (lengyel, BMW) 56 mp h., 3. Korda, Csató (Korda Racing, HRX Ford) 2:51 p h., …6. Szalay, Bunkoczi (Opel Dakar Team, Opel Mokka) 10:40 p h

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top