Keresés
Close this search box.
Fotó: Getty Images

Bronzérem és döntős magyar eredmények a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Fotó: Getty Images

Évtizedek óta nem volt ilyen népes magyar csapat atlétikai Európa-bajnokságon, mint idén március 4-7. között Lengyelországban, Torunban. Sérülések és koronavírus-fertőzések is sújtották a válogatottat, de mindezek ellenére 21 atléta utazhatott a versenyre.

Nemcsak népes, hanem az elmúlt évtizedek legeredményesebb eseménye is volt az Eb, hiszen hat atléta is döntőbe jutott. A legnagyobb sikert az ötpróbában bronzérmet nyerő Krizsán Xénia érte el, akinek ez élete első érme felnőtt világversenyen és – 4644 pontot szerezve – legjobb eredménye is. Idei legjobb idejével döntőbe jutott Kozák Luca (60 méter gát), szintén a döntőben küzdhetett Nemes Rita (ötpróba), Wagner-Gyürkés Viktória (3000 méter) és Szögi István (1500 méter). Jankovics Dániel révén 31 év után újra volt magyar döntős férfi magasugrásban. A világbajnoki bronzérmes Baji Balázsnak ez volt az első világversenye hosszú sérülése után, ahol egy 10. hellyel tért vissza a nemzetközi mezőnybe. Sorozatban ez volt a negyedik fedettpályás Európa-bajnokság, ahol a magyar csapat érmet tudott szerezni.

Gyulai Miklós a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke elmondta: „Nagyszerűen sikerült a magyarok szereplése az idei Fedettpályás Európa-bajnokságon. Már az kiemelkedőnek számít, hogy 25 versenyző vívta ki az indulási jogot. Ez azt jelzi, hogy a munka, ami a Kiemelt Atlétikai Program és a különböző szakági programok keretében megkezdődött, szépen termeli ki a versenyzőket nemzetközi szinten is.

Az a tény, hogy a végül kiutazott 21 fős keretből egy bronzérem és 5 döntős helyezés született, nagy eredmény. Fontos megjegyezni, hogy míg a közelmúltban jellemzően a dobó számokban jöttek a jó eredmények a világversenyeken, mostanra ez jelentősen kibővült. Döntőst tudtunk adni ismét egy kontinenstornán középtávfutásban, gátfutásban, magasugrásban pedig évtizedek óta nem volt döntős eredményünk nemzetközi porondon. Gratulálok a csapatnak és köszönöm mindenkinek, aki akár a pályán akár a pályán kívül ezekhez az eredményekhez hozzásegítette versenyzőinket.

Az atlétika alapvetően egy szabadtéri sportág, tehát most következik majd a fő versenyszezon, benne a sportág számára kiemelkedően fontos olimpiával és a távolban látjuk, alig több, mint két év múlva Magyarországon lesz a világbajnokság ez a csapat akkor tud majd igazán beérni.”

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top