Keresés
Close this search box.

„Nekünk ez az olimpia”

blank

A Magyar Erőemelő Szövetség elnöke bízik abban, hogy jövőre a nem olimpiai sportágak seregszemléjén ismét lesz magyar versenyző.

A magyar erőemelést nemzetközileg is elismerik. A közelmúltban több világbajnokot adtak a magyarok a sportágnak, amely a Világjátékok programján szerepel. Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke szerint tehetséges utánpótlás van az élvonal mögött, akik a jövő magyar válogatottját alkotják majd.

Rónaszéki András elmondta, a sportáguk eddig kétszer szerepelt a Világjátékokon, és bízik abban, hogy egy év múlva ismét lesz magyar a nem olimpiai sportágak seregszemléjén. „Nekünk ez az olimpia. Eddig 2005-ben Mészáros Tibor, 2013-ban pedig Szabó Ágnes szerepelt a játékokon. Sajnos Ági megsérült Kolumbiában, így feladta a versenyt, Duisburgban pedig Mészáros a 11. helyet szerezte meg. Most Szabó Áginak női nehézsúlyban nagyon jók az esélyei, hogy kvótát szerezzen a jövő évi lengyelországi Világjátékokra” – mondta Rónaszéki.

Ebben a sportágban, az utóbbi időben egyre több speciális ruha nélküli versenyeket rendeznek. „Ezt az irányzatot támogatja a szövetségünk is. Az utóbbi időben ugyan több olyan versenyt is lehet látni, amit nem mi, azaz a Magyar Erőemelő Szövetség égisze alatt bonyolítanak le, de a mi megmérettetéseink bátran kijelenthetem: egyre népszerűbbek. Mi komolyan ellenőrizzük sportolóinkat, rendszeresek a doppingtesztek” – tette hozzá a sportvezető.

A magyar erőemelő sportágban jelenleg a jövő válogatottját építik. Junior kategóriában számos tehetség van, akik pár éven belül a felnőtt mezőny legjobbjai lehetnek.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top