Keresés
Close this search box.
vas Ádám; vukmir, niko

Nem jött össze a bravúrgyőzelem, pótselejtezőt játszik a magyar válogatott

A magyar futsalválogatott 1-1-es döntetlent játszott Debrecenben a már biztos csoportelső horvát válogatottal, így pótselejtezőre kényszerül az elitkörért.

Októberben idegenben 5-1-re kikapott Turzó József szövetségi edző csapata, amely ezúttal azzal a tudattal lépett pályára, hogy győzelme esetén van esélye közvetlenül a selejtező elitkörébe jutni, ellenkező esetben ezért pótselejtezőt kell vívnia.

Az őszi meccsen látottnál lényegesen kiegyensúlyozottabb első félidőben nem esett gól a Főnix Arénában, a második játékrész derekán viszont Pál Patrik lapos szabadrúgása meglepte a horvát hálóőrt. A vendégek négy perccel a vége előtt levitték kapusukat, így létszámfölényben játszottak, és ezt egy számukra szerencsésen alakuló lövéssel gólra is tudták váltani két perccel a lefújás előtt. A győzelem reményében Turzó József is lehozta kapusát, azonban újabb találat már nem esett.

A 12 hármas csoport első helyezettjei az elitkörbe jutnak, ahová a csoportmásodikok közül csatlakozik melléjük a négy legjobb, míg a többi nyolc – köztük a magyar válogatott – a rájátszásban, párokra osztva folytatja szereplését áprilisban. Onnan a négy győztes jut tovább. A vb-re az elitkör hat vagy hét csapata jut ki, attól függően, mely ország lesz a 2024-es torna házigazdája.

A magyar válogatott 1989-ben tagja volt az első világbajnokság mezőnyének, azóta viszont egyetlen vb-re sem jutott ki.

(Forrás: MTI, nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top