Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) következő idényében négy szabadtéri mérkőzést rendeznek.
A liga honlapján olvasható, hogy január elsején a Toronto Maple Leafs fogadja majd a Detroit Red Wings csapatát a BMO Fielden, várhatóan 35 ezer néző előtt. Az NHL 2017-ben lesz 100 éves, és a hat alapító együttesből kettő küzd majd egymással. A két gárda 2014-ben már játszott szabadtéren, a Michigan Stadionban 105 491 néző zsúfolódott össze.
A hagyományos Winter Classicot másnap, január 2-án tartják, amikor is a St. Louis Blues látja vendégül a Chicago Blackhawksot.
Február 18-án a pennsylvaniai hokis csatában a Pittsburgh Penguins fogadja az állami rivális Philadelphia Flyerst. A két szomszédvár eddig 274-szer csapott össze, de egyszer sem nyitott pályán.
Azt már korábban bejelentették, hogy október 23-án a Winnipeg Jets és az Edmonton Oilers mérkőzik meg szabadtéren.
Forrás: MTI
Szólj hozzá