34 év után, Gebei Péter személyében ismét vezethet magyar játékvezető mérkőzést az elit jégkorong-világbajnokságon.
A 39 éves bírót a nemzetközi szövetség (IIHF) kedden jelölte ki a májusi, oroszországi vb-re. Korábban már tagja volt a bő játékvezetői keretnek, és februárban olimpiai selejtezőn fújt Szapporóban.
„Ennél nagyobb megtiszteltetést nem tudok elképzelni a bírói pályafutásomat illetően. Kedden reggel e-mailt küldött az IIHF, hogy bekerültem a vb-csapatba, és vállalom-e a szereplést. Persze, hogy egy gyors igen volt a válaszom. Május 2-án kell Moszkvában lennem” – mondta Gebei, aki 2015-ben – többek között – a Kontinentális Kupa döntőjében, valamint a magyar feljutással zárult krakkói divízió I/A-világbajnokságon is közreműködött.
A 2004 óta bíráskodó Gebei 2003-ban hagyott fel a jégkoronggal, addig 56-szor szerepelt a válogatottban.
Legutóbb a magyarok közül Schell László vezetett mérkőzést az elit vb-n. A Hírességek Csarnokába 2009-ben bekerült bíró 1977-ben, 1978-ban, 1979-ben és 1982-ben is fújta sípot az A csoportban, kétszer a döntőt is rábízták.
Forrás: MTI
Szólj hozzá