Keresés
Close this search box.

Vay Ádám az NHL-ben!

blank

Leigazolta Vay Ádámot az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Minnesota Wild.

A St. Paul-i klub szerdán a honlapján közölte, hogy kétéves szerződést kötött a 22 esztendős válogatott kapussal.

Mivel a magyar kapus nem az amatőröknek rendezett választáson (drafton) kelt el, ezért úgynevezett szabadügynökként került az NHL-es klubhoz. A szerződést az újoncokra vonatkozó feltételekkel kötötték, azaz a Minnesota tartalékcsapatához is kerülhet.

Vay Ádám elmondta: a vb alatt keresték meg őt és menedzserét e-mailen a Minnesota illetékesei, és az ügyeket már a menedzser intézte.

„Egyelőre annyit tudok, hogy júliusban már ki kell mennem edzőtáborba a csapathoz, ott tartanak a fiataloknak felmérőket, edzéseket és talán mérkőzéseket is. Keményen kell tovább dolgoznom, most jön csak az igazi kihívás” – mondta Frankfurtból, ahol a Szentpétervárról hazatérő válogatott este az átszállásra várt.

A 196 centiméter magas kapus a világbajnokságon hívta fel magára a figyelmet, Kanada, Finnország és az Egyesült Államok ellen is remekelt, a lövések 91,1 százalékát hatástalanította.

Vay az előző idényben, a Mol Ligában a Debrecenben játszott, és a szezon legjobbjának választották. Ezt megelőzően szerepelt már a tengerentúlon, az Egyesült Államokban, ahol a nyugati államok hokiligájában (WSHL) érdekelt El Paso Rhinosban két szezont húzott le.

Magyar játékos még sosem játszott az NHL-ben. Szuper Levente a Calgary Flames cserepadjáig jutott, míg Vas János a Dallas Stars tartalékjai között szerepelhetett. Gröschl Tamás játékjogát 1999-ben lefoglalta az Edmonton Oilers, ám végül nem kötött vele szerződést.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top