Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Magyar kézilabda-válogatott (hivatalos) / MKSZ/Kovács Anikó

„Emelt fővel távozhatunk”

Fotó: Facebook (Magyar kézilabda-válogatott (hivatalos) / MKSZ/Kovács Anikó

A franciaországi világbajnokság keddi negyeddöntőjében 31-28-ra kikapott a magyar férfi kézilabda-válogatott a norvégoktól. A meccs után a csapatkapitány, Nagy László úgy fogalmazott, hogy a csapat emelt fővel távozhat a tornáról.

„Hiányzott a nagyobb koncentráció, illetve a kapusteljesítmény és a védekezésünk sem volt ugyanolyan, mint a dánok ellen” – utalt az olimpiai bajnokkal szemben vasárnap megnyert nyolcaddöntőre Nagy László.

Hozzátette, támadásban is lassabbak, körülményesebbek voltak, mint két nappal korábban, a norvégok pedig „szétfutották” őket. A skandináv együttes a meccs elején 7-2-re, a szünetben 17-10-re, a második félidő közepén pedig már 26-16-ra vezetett, de Javier Sabaté szövetségi kapitány együttese végül három gólra felzárkózott, és 18-14-re megnyerte a második felvonást.

„Pozitívum, hogy a végén közelebb tudtunk férkőzni hozzájuk. Az első félidő megpecsételte a sorsunkat, de végül emelt fővel távozhatunk. Lehetett volna jobb és rosszabb is számunkra ez a világbajnokság. Tele van a padlás hetedik-nyolcadik helyekkel” – utalt Nagy László arra, hogy a magyar csapat 2007 óta sorrendben a kilencedik, a hatodik, a hetedik és a nyolcadik helyen végzett, míg két évvel ezelőtt nem jutott ki a vb-re. Ezúttal a hetedik helyezett lesz a magyar válogatott, amennyiben Katar kiesik Szlovéniával szemben a kedd esti negyeddöntőben. Amennyiben a közel-keleti együttes sikerrel jár, Javier Sabaté szövetségi kapitány csapata nyolcadikként zár.

Zubai Szabolcs úgy fogalmazott, az első félidő első felében ment el a mérkőzés, utána már csak futottak az eredmény után. „Nagyon rosszul, tragikusan kezdtünk, most nagyon dühös és csalódott vagyok” – mondta a MOL-Pick Szeged beállója.

Hasonlóan látta a találkozó nagyobb részét Császár Gábor is, aki úgy nyilatkozott a lefújás után, hogy átrohantak rajtuk a norvégok.

„Más szinten játszott a két csapat. Eleinte nem tudtunk megfelelően felpörögni, és azt se felejtsük, hogy ellenfelünk egy nappal többet készülhetett. Később küzdöttünk, hajtottunk, a lehetetlent is megpróbáltuk a végén. Ennyire volt elég” – mondta a svájci Kadetten Schaffhausen légiósa.

Norvégia férfi válogatottja története legjobb eredményét érte el az elődöntőbe jutással. A legutóbbi két világbajnokságra nem jutott ki, és ezen a tornán is csak azért vehet részt, mert a szlovénokkal szemben elveszített pótselejtezőt követően szabadkártyát kapott, mivel a tavaly januári Európa-bajnokságon negyedik lett.

A magyar válogatott a roueni C csoportban az Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes német, az Európa-bajnoki harmadik horvát, valamint a fehérorosz csapattól kikapott, Chile és Szaúd-Arábia együttesét legyőzte, így a negyedik helyen jutott tovább, majd a nyolcaddöntőben elbúcsúztatta az olimpiai bajnok Dániát.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top