A következő idénytől a Győri Audi ETO KC sportigazgatója lesz Görbicz Anita, a klub világklasszis kézilabdázója, aki a szezon végén befejezi játékospályafutását.
„Azt korábban eldöntöttem, hogy ez lesz az utolsó szezonom játékosként. Biztos furcsa lesz végleg abbahagyni a játékot, de mindennek eljön az ideje. Nagyon sokat köszönhetek az ETO-nak. Voltak komoly kérőim, de én soha sem tudtam elképzelni, hogy máshol játsszak” – idézte a győriek honlapja a 37 éves klasszist. Hozzátette, az, hogy a Bartha Csaba elnök vezette klub számít rá a pályán kívül, egybecsengett az elképzeléseivel.
A sztárjátékos megjegyezte, a mostani szezonban már belekóstolhatott egy picit új szerepkörébe, hiszen játékosként és edzőként is számolnak vele. Görbicz július 1-én kezdi meg munkáját sportigazgatóként.
„Ez egy új feladat lesz számomra, de nem ijedek meg a kihívásoktól, és nagyon örülök, hogy továbbra is a Győri Audi ETO KC csapatáért dolgozhatok, még akkor is, ha ez már nem elsősorban a gólszerzésben teljesedik ki. Természetesen most még az idei szezon feladataira koncentrálok, hiszen minden fronton győzni szeretnénk a lányokkal” – mondta Görbicz Anita.
Bartha Csaba a modern kézilabdázás legendájának nevezte Görbicz Anitát, aki rengeteg játékos példaképe, akinek játékán generációk nőttek fel, mindemellett a klubhűség megtestesítője, egyértelműen nagybetűs sportoló Győrben.
„Anita pályája egyedülálló, és nagyon bízom benne, hogy idén is közösen tudunk még újabb sikereket elérni. Természetesen felkészültünk arra is, hogy egyszer eljön majd a nap, amikor nem ő viseli a csapatkapitányi karszalagot, és már nem lép többet játékosként pályára. Egy másodpercig sem volt kérdés, hogy Anita a kézilabdapálya után karrierjét a klubban folytatja” – mondta az elnök.
Görbicz Anita a Győrrel ötször nyerte meg a Bajnokok Ligáját, 13-szor a magyar bajnokságot, a nemzeti csapatban 233 találkozón 1111 gólt szerzett.
Szólj hozzá