Keresés
Close this search box.

Kiderült kikkel játszanak az Eb-n a női kéziseink

blank

A december 4. és 18. között megrendezésre kerülő svédországi Európa-bajnokság pénteki sorsolásán kiderült, hogy a magyar női kézilabda-válogatott a montenegrói, a dán és a cseh csapattal került azonos csoportba.

A válogatott – amelynek irányítását július elsejétől a dán Kim Rasmussen veszi át – csoportelsőként jutott ki az Eb-re, és a malmői kvartettbe kapott besorolást.

A csoportokból az első három jut a középdöntőbe.

A magyarok a legutóbbi Eb-n, 2014-ben a hatodik helyen zártak, a tavalyi vb-n pedig a 11. lettek. A montenegróiak az olimpián a 2., az Eb-n a 4., vb-n a 8., a dánok pedig az Eb-n a 8., vb-n a 6. helyen végeztek. A csehek a legutóbbi két nagy tornára nem jutottak ki.

A magyarok – továbbjutás esetén – a D csoport legjobb három együttesével találkoznak. A helsingborgi négyesben játszik a olimpiaivilág– és Európa-bajnoki címvédő norvég, valamint a vb-ötödik orosz, a vb-bronzérmes, Eb-9. román, s az Eb-13. horvát együttes.

A korábbi világklasszis kapus, Pálinger Katalin, a magyar szövetség női szakágért felelős alelnöke elmondta, az új szövetségi kapitány és csapata biztos nagyon motivált lesz a kontinensviadalon.

„A hosszú távú célunk, hogy ott legyünk a 2020-as tokiói olimpián. Az ehhez vezető út első állomása a decemberi Eb. A válogatotton nincs eredménykényszer, de természetesen szeretnénk, ha jól sikerülne a torna” – mondta Pálinger.

Hangsúlyozta: a mezőny nagyon kiegyensúlyozott, és nincs már olyan, mint 8-10 éve, amikor 3-4 válogatott is viszonylag könnyedén legyőzhető volt.

„Optimista vagyok, és jó lenne látni a jeleket, hogy a válogatottunk fejlődik, erősödik. A mi csoportunk is nagyon kiegyensúlyozott, ugyanakkor szerintem a D csoport a legerősebb a tornán” – tette hozzá Pálinger.

Az már a sorsolás előtt biztos volt, hogy a házigazda svédek a csoportkörben Stockholmban lépnek pályára az A jelű csoportban, a lengyelek a B-ben Kristianstadban, a dánok a C-ben Malmöben, a norvégok pedig a D-ben Helsingborgban.

A két középdöntős csoportnak Göteborg (AB-ág) és Helsingborg (CD-ág) ad otthont. Az elődöntőket, a finálét és a bronzmérkőzést Göteborgban játsszák.

A csoportok:
A csoport (Stockholm): Svédország, Szerbia, Spanyolország, Szlovénia
B csoport (Kristianstad): Hollandia, Franciaország, Németország, Lengyelország
C csoport (Malmö): Montenegró, MAGYARORSZÁG, Dánia, Csehország
D csoport (Helsingborg): Norvégia, Oroszország, Románia, Horvátország

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top