Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Mol-Pick Szeged Kézilabdacsapat / Kocsis Alíz)

Nem zárult le a MOL-Pick Szeged ügye

Fotó: Facebook (Mol-Pick Szeged Kézilabdacsapat / Kocsis Alíz)

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) fellebbviteli bizottsága elfogadta a MOL-Pick Szeged fellebbezését, ebből adódóan újratárgyalják a Grundfos Tatabánya elleni, 18-18-as döntetlennel zárult mérkőzés hajrájában történteket.

A férfi NB I-es találkozót december 16-án játszották Tatabányán, s a szegedi klub azért óvott, mert az utolsó másodpercekben – szerinte – a hazaiak egyenlítő gólját követően olyan szabálytalanság történt a kezdőkörben, amely után kék lapot kellett volna adnia a játékvezetőnek, valamint hétméterest a szegedieknek. A szankciók elmaradtak, azaz játékvezetői műhiba történt a vendégek szerint.

A verseny albizottság január elején elutasította a szegediek óvását és helybenhagyta a pályán elért eredményt, arra hivatkozva, hogy a „pályán született játékvezetői ténydöntéssel szemben – függetlenül a ténydöntés helytállóságától – óvás nem nyújtható be”. Ám a fellebbviteli testület – a klub honlapjának beszámolója szerint – kedden hatályon kívül helyezte ezt a döntést, és új eljárás lefolyására kötelezte az első fokú bizottságot.

A MOL-Pick Szeged mérlege a találkozót megelőzően százszázalékos volt az NB I-ben.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top