Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Magyar kézilabda-válogatott / MKSZ/Kovács Anikó)

„Többet kellene együtt dolgoznia a női válogatottnak”

Fotó: Facebook (Magyar kézilabda-válogatott / MKSZ/Kovács Anikó)

Mocsai Lajos, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) tiszteletbeli elnöke szerint a németországi világbajnokságon 15. helyen végzett női válogatottnak a jelenleginél többet, évente 50-62 napot kellene együtt dolgoznia.

A szövetségi kapitányként  olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, illetve Európa-bajnok  Mocsai a Sport TV csütörtöki, Mai helyzet című műsorában elmondta, az MKSZ rendkívüli elnökségi ülésén az évközi munkáról egyetlen dolog vetődött fel, hogy nem sikerült harmonizálni a rendszeres kapcsolatot a klubok és a válogatott között.

Hozzátette, Kim Rasmussen szövetségi kapitány nem tudott integrálódni a klubok munkájába, a válogatott játékosok pedig a csapatok nagy mérkőzésszáma miatt nem találkozhattak rendszeresen.

Mocsai azt javasolta, a korábbi minta alapján olyan bajnoki rendszert írjanak ki, amely lehetővé teszi, hogy évente 50-62 napot dolgozzon együtt a nemzeti együttes kerete.

„Miután Magyarországon van a női válogatott jelentős része, ezt a munkát el kell végezni” – nyilatkozta.

A Testnevelési Egyetem  rektora elmondta, hogy a találkozási rendszeresség mellett az ülésen téma volt a szakmai tartalmak felépítése, a kondicionális képzés, az egyéni technikai tudás és a védőstratégia is.

„A legfontosabb a kapitány részéről, amit felvetett, a visszarendeződés nehézségei. Ezekről folyt szakmai vita” – mondta.

A december első felében rendezett németországi világbajnokságon a magyar együttes a világ– és Európa-bajnok norvégoktól 30-22-re, a svédektől 25-22-re kapott ki, majd Argentínát 33-15-re, Lengyelországot 31-28-ra, Csehországot 30-29-re legyőzte, így a harmadik helyről jutott tovább a B csoportból. A nyolcaddöntőben a franciák 29-26-ra nyertek Rasmussen csapata ellen.

A válogatott története legrosszabb vb-helyezését érte el, miután a 15. lett. Eddig a két évvel ezelőtti, dániai 11. helyezés volt a magyarok leggyengébb világbajnoki produkciója.

Mocsai hangsúlyozta, erős ágra került a csapat, mert azokkal a riválisokkal játszott, amelyek végül jóval előtte végeztek. Ugyanakkor rámutatott, hogy a magyar válogatott gyakorlatilag azonos szintre került azokkal – például a lengyelekkel és a csehekkel -, akiket nemrégiben még 8-10 góllal legyőzött.

Ez nem jó útja a magyar kézilabdának. Azt a kérdést vettük górcső alá úgymond, hogy mi az oka ennek a visszafejlődésnek, miután ez a 15. hely nem elfogadható, függetlenül attól, hogyan alakult ki” – szögezte le Mocsai Lajos.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top