MTI Fotó: Mészáros János

15 ponttal kapott ki hazai pályán a Szolnok

MTI Fotó: Mészáros János

Nem hozott szerencsét a hazai pálya a Szolnoki Olajnak – a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája negyedik fordulójában a magyar csapat ugyanis 70-55-re maradt alul a szerb Partizannal szemben.

A magyar bajnok athéni vereséggel kezdte szereplését a BL-ben, majd legyőzte hazai pályán az olasz Sassarit, múlt héten viszont súlyos vereséget szenvedett a német Ludwigsburg csarnokában.

A negyedik fordulóban Stojan Ivkovic együttese – amely elvesztette előző három tétmeccsét – a 2/1-es győzelmi mérleggel rendelkező Partizant látta vendégül.

Rosszul kezdett a magyar csapat, hét perc alatt mindössze öt pontot dobott, a Partizan viszont 5-4-ről egy tízes sorozattal 5-14-re meglépett. A folytatásban azonban előbb két hárompontossal közelebb zárkózott a Szolnok, majd a dudaszó előtt egy újabb távoli kísérlettel csökkentette hátrányát, így a szerb együttes csak négy ponttal vezetett (16-20) az első szakasz végén.

A rövid pihenőt követően a hazai csapat egyenlített (20-20), majd az első félidőben 15 pontig jutó Vojvoda Dávid és a 12-t szóró Milos Borisov remeklésével, illetve eredményes védekezéssel jól tartotta magát, és a nagyszünetre 32-33-as állásnál vonulhatott az öltözőbe.

A harmadik negyedben továbbra is szoros volt a küzdelem, támadásban mindkét csapat sokat rontott, de a hajrában a Partizan meglépett 46-47-ről 46-53-ra.

A negyedik szakaszban csakhamar tíz pontra nőtt a különbség (48-58), és Stojan Ivkovic időt kért. Kevés esély mutatkozott ugyanakkor a fordításra, már csak azért is, mert az első három negyedben nem szórta a pontokat a Szolnok. Nem is változott a játék képe, hiába próbálta újból rendezni a sorokat Ivkovic, a Partizan a végére felőrölte a szolnokiak erejét.

Vojvoda végül 21 pontig jutott, amivel a mezőny legeredményesebb játékosa lett.

Az Olaj jövő kedden a lengyel Zielona Gorához látogat.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top