Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Kosársport Mkosz / Rébay Viktor)

Az olaszokkal csap össze a hétfőn vereséget szenvedett magyar válogatott

Fotó: Facebook (Kosársport Mkosz / Rébay Viktor)

A csehországi Európa-bajnokság harmadik fordulójában a magyar női kosárlabda-válogatott 84-72-re kikapott az ukránoktól, ezzel csoportharmadikként jutott a keddi nyolcaddöntőbe.

Az egyaránt egy-egy győzelemmel és vereséggel álló két csapat találkozója után a győztes másodikként, a vesztes pedig harmadikként jutott tovább a keddi nyolcaddöntőbe. A favorit spanyolok hétfőn este a sereghajtó házigazdákkal találkoztak, s vereségükkel is ők végeztek a közvetlen negyeddöntőt érő első, illetve utóbbiak a sikerük ellenére a búcsút jelentő negyedik helyen. Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény dönt, és a csehek a magyaroktól és az ukránoktól is kikaptak.

A második a B csoport harmadikjával, azaz vélhetően a szlovákokkal csatázik kedden, akiket a magyarok kétszer is könnyedén legyőztek néhány héttel ezelőtt. A harmadikra viszont a B csoportban második csapat vár, amely alighanem a komolyabb játékerőt képviselő olasz válogatott lesz.

Az ukránok a magyarokhoz hasonlóan 2015-ben egy győzelemmel és három vereséggel a 14-20. helyen zárták a magyar-román rendezésű Eb-t, és a csapat ásza, Alina Jagupova 29,3 (!) pontos átlagot ért el. A rendkívül erőteljes bedobó – aki idén francia bajnoki címre vezette a Lille-t – a csehországi kontinenstornán a hazaiaknak 21, a spanyoloknak 23 pontot dobott, és az utóbbi meccsen ő gyűjtötte együtteséből a legtöbb lepattanót és gólpasszt is.

Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, az ukránok vezettek 3-2-re, legutóbb a 2013-as Eb selejtezőjében ők nyertek 73-66-ra.

A hatodik meccs nagy dobópárbajjal kezdődött, az ellenfél hamar 13-6-ra elhúzott úgy, hogy Jagupova egy pontot sem dobott. Aztán az ő triplájával már 16-8 lett, Stefan Svitek szövetségi kapitány pedig időt kért. A tízpontos (18-8) hátrányt főként Fegyverneky Zsófiának köszönhetően sikerült ötre faragni, a csapatkapitány nyolc pontig jutott a nyitónegyedben. A folytatásban Zele Dorina két perc alatt hét pontot szórt, majd bő három percen át 33-29 állt a nagyórán. A csupán 168 centis Arina Bilocerkivszka triplájával nagy ukrán roham kezdődött, 35-30 után sorozatban 12 pontot szerzett az ellenfél, így a nagyszünetben már 47-30 volt az állás.

Az első húsz perc statisztikája szerint a magyarok 14, az ukránok 42 százalékkal dobták a hármasokat, ráadásul tízzel több lepattanót szedtek. Jagupova csupán kilenc pontnál tartott, ám Oleszja Malasenko és Tajszja Udodenko is 13 pontig jutott.

A fordulás után öt ponttal közelebb került a magyar válogatott, majd az addig nullapontos Anna Olhovik tripláival már 57-39 volt az eredmény. Mindkét oldalon sok helyzet kimaradt, de ez a riválisnak kedvezett, 60-41-nél pedig Stefan Svitek már a pihentette a legjobbakat.

Az utolsó negyedben a magyarok egy 9-0-s rohammal nyitottak, de néhány perccel később már ismét 17 pont volt a hátrány. A fantasztikus dobóformát mutató ukrán gárda a hajrában még egyszer rákapcsolt, 19 pontra növelte a különbséget, és ezzel eldöntötte a találkozót.

Stefan Svitek szövetségi kapitány néhány sorsdöntő statisztikai adattal kezdte értékelését:

Noha beszéltünk erről a mérkőzés előtt, az ukrán csapat mégis 18 támadó lepattanót szedett, amely nagyon szomorú szám a mi szempontunkból. Második esélyből 24, az eladott labdáinkból pedig 23 pontot dobtak, emellett 11 triplát szereztek, ezek a számok állnak a vereségünk mögött” – jelentette ki, hozzátéve, az első félidőt lezáró 14-1-es ukrán roham után már nagyon nehéz volt a magyarok dolga. – „A kezdőjátékosok ugyanakkor rápihenhettek a holnapi meccsre, tanulunk a mai hibákból, és holnap erősek leszünk” – szögezte le.

Nagy-Bujdosó Nóra is csalódottan, de elszántan összegzett:

„Próbáltuk játszani a játékunkat és keményen védekezni, de szerzett labdákból rendre betalált az ellenfél. Sajnos a második félidőben sem sikerült megszorítani az ukránokat. Ezzel együtt fontos meccs vár ránk holnap, és nem adjuk fel.”

 

Az olaszokkal játszanak a magyarok a nyolcaddöntőben

Az olaszokkal találkozik a magyar női kosárlabda-válogatott a csehországi Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében.

A magyarok kora délután 84-72-re kikaptak az ukránoktól a csoportkör utolsó fordulójában, így egy győzelemmel és két vereséggel harmadikok lettek az A jelű kvartettben.

A B csoport esti zárómérkőzésén az olasz és a szlovák együttes csapott össze ugyancsak a második helyért a Hradec Kralove Arenában, és a papírformát igazolva az olaszok 68-61-re nyertek. Ezzel ők lettek a másodikok, s egyben a magyarok következő ellenfelei.

A magyar-olasz nyolcaddöntő kedden, vagyis ma 20.30 órakor kezdődik Királyváradon. A győztes továbbjut a csütörtökön Prágában sorra kerülő negyeddöntőbe, a vesztes pedig a 9-12. helyen fejezi be Eb-szereplését.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top