Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Mészáros János

Kemény csatában szerezte meg első győzelmét a Szolnok

MTI Fotó: Mészáros János

Drámai végjáték után a Szolnoki Olaj megszerezte első győzelmét a férfi kosárlabda Bajnokok Ligájában, miután a csoportkör második fordulójában legyőzte az olasz Sassarit.

A magyar bajnok múlt kedden vereséggel kezdte meg szereplését a BL-ben, miután 92-49-re kikapott az AEK Athén vendégeként. A szolnokiak ezúttal már a sérült James Kinney nélkül álltak ki a Sassari ellen, amely idén januárban – még az Európa Kupa középszakaszában – 86-75-re kikapott a Tiszaligeti Sportcsarnokban.

Stojan Ivkovic együttese két negyed után már nyolcpontos hátrányban volt, ám ezt a harmadik negyedben le is dolgozta.

A hajrában végül fej-fej mellett haladt a két csapat, 13 másodperccel a vége előtt Wittmann Krisztián kosarával két ponttal vezetett a magyar együttes, a vendégek azonban 1 másodperccel a dudaszó előtt Tautvydas Lydeka révén két büntetőhöz jutottak. A litván center azonban az első kísérletét elhibázta, ezzel alakult ki a végeredmény.

A Szolnok egy hét múlva a német Ludwigsburghoz látogat.

Eredmény E csoport, 2. forduló:
Szolnoki OlajSassari (olasz) 73-72

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top