Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Katinka Hosszu)

„Tátongó ürességet érzek”

Fotó: Facebook (Katinka Hosszu)

A rövidpályás úszó világkupa-sorozat idei nyitóállomásán, Moszkvában Hosszú Katinka a szerdai két első és egy második hely után aranyéremmel zárta szereplését, azonban a világklasszis bajai úszó nem volt elégedett, amikor elhagyta az uszodát.

Csütörtökön csak 200 méter vegyesen volt érdekelt, mivel a nemzetközi szövetség, a FINA legfeljebb négy egyéni számban engedélyezi az indulást. A magyar világrekorder (2:01.86 p) az esélyeknek megfelelően magabiztosan nyert 2:04.76 perces idővel, az ezüstérmes ausztrál klasszisra, Emily Seebohmra is csaknem három másodpercet verve rá.

A vasárnap véget ért budapesti világbajnokságot követően a háromszoros olimpiai és 50-es medencében hétszeres világbajnok Hosszú szerdán 100 méter háton és 100 méter vegyesen győzött, míg 200 méter pillangón második lett. A magyar világklasszis azonban nem volt elégedett a verseny után, ennek pedig hangot is adott Facebook-oldalán, amit változtatás nélkül közlünk: „Akkor jössz rá, mennyire szeretsz valamit, amikor elveszíted… Ma igazán szembesültem azzal, mennyire szeretek versenyezni.

Az elmúlt években, egy-egy Világkupa-állomás után úgy éreztem magam, mint akit elütött egy autó. Mindenem fájt, hullafáradt voltam, néha úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Amikor meghallottam, hogy mostantól állomásonként csak négy számban indulhatok, egy pillanatig arra gondoltam, mindennek oka van, és talán nem is baj, hogy idén visszaveszek az iramból egy kicsit.

Most viszont itt ülök a moszkvai hotelszobámban, és tátongó ürességet érzek. A tegnapi három után ma egyetlen számban indulhattam, így a parton néztem végig azokat a számokat, amelyekben éveken át mindig versenyeztem a Világkupán. Úgy éreztem magam, mint akit büntetésből ültettek ki a medence szélére. Sosem gondoltam volna, hogy akkor fogom magam sajnálni, ha nem versenyezhetek, fáradtság és fizikai fájdalmak nélkül hagyom el az uszodát, de most, hogy eljött ez a pillanat, tehetetlennek érzem magam…

Persze, mondják, ez csak erre az évre szól, jövőre valószínűleg mas szabályok lesznek. Csakhogy egy úszó pályafutásának évei meg vannak számlálva – ha 2020-ig úszom (addigra 31 leszek), akkor már csak három Világkupa-sorozatban indulok…

Amikor 2012-ben először elindultam és nyertem, nem hittem volna, hogy öt év alatt ötször én fogom nyerni a sorozatot. Minden év nagy küzdelem volt, és minden egyes alkalommal úgy örültünk Shane-nel, mintha az első és utolsó győzelmünk lenne. Tudtam, hogy egyszer vége lesz, hogy ez a sorozat nem tarthat örökké. Nem az bánt, hogy vesztésre állok az összesített pontversenyben. Tényleg őszintén örülök, hogy Sarah Sjöström vilagcsúcsokat úszik, és ezért pluszpontokat kap, ez nagyszerű a sportágunknak. A baj az, hogy egyetlen döntéssel elveszik tőlem azt az előnyt, amiért éveken át dolgoztam: hogy sokoldalú legyek, és a lehető legtöbb szám specialistáival fel tudjam venni a versenyt, reális esélyem legyen győzni minden számban, amelyben elindulok.

Amikor Sarah világcsúcsait látom, arra gondolok, bárcsak tavaly is itt lett volna a Világkupán, és összemérhettük volna, vajon az ő világcsúcsai vagy az én sokoldalúságom ér többet. Biztos vagyok benne, hogy kihoztuk volna egymásból a legjobbat. Most, hogy itt van, a szabályok sajnos ezt már nem teszik lehetővé. Szörnyű érzés, hogy hiába állnék készen a küzdelemre, és lennék hajlandó még többet tenni a sikerért, mint az elmúlt öt évben, néhányan eldöntötték, hogy semmit sem tehetek…”

 

A moszkvai Olimpiai uszodában 25 méteres medencében rendezett viadalon a magyar színekben induló Lobanovszkij Maxim, akinek édesanyja magyar, édesapja orosz, nagyszerűen helytállt: az 50 méter gyors döntőjében, igen erős mezőnyben negyedik lett, 21.40 másodperccel.

A vk nyitóállomásán kiemelkedően teljesített a svéd Sarah Sjöström, aki az első naphoz hasonlóan, amikor is 23.10 másodperces világcsúccsal győzött 50 méter gyorson, a 100-as sprinttávon is megjavította a világrekordot. Az új csúcs 50.77, a régit 50.91-gyel az ausztrál Cate Campbell tartotta 2015 novembere óta.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top