Keresés
Close this search box.

Eder az Interben folytatja

Milánóban folytatja tovább labdarúgói pályafutását Eder Citadin Martins.

A milánói klub honlapján megjelent pénteki közlemény szerint a 29 esztendős csatár két évig kölcsönben szerepel az Interben, majd ezt követően bizonyos – a cikkben nem részletezett – feltételek teljesülése esetén végleg megszerezheti a játékjogát.

A brazíliai születésű Eder 2005-ben került Olaszországba, ahol előbb az Empoli, majd a Frosinone, a Brescia és a Cesena csapatát erősítette, 2012 óta pedig a Sampdoriában futballozott.

A Serie A-ban eddig 169 találkozón lépett pályára és 48 gólt szerzett. Az olasz válogatottban tavaly márciusban mutatkozott be, azóta nyolc meccsen két alkalommal volt eredményes.

„Örülök, hogy itt lehetek. Évekig keményen dolgoztam, hogy egy olyan nagy klubban játszhassak, mint az Inter” – mondta Eder.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top