Keresés
Close this search box.

Menesztették Bogdán Ádámék vezetőedzőjét

blank

Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Wigan Athletic csapata – amelyben Bogdán Ádám is játszik – menesztette a vezetőedzőt, Gary Caldwellt.

A hússzoros magyar válogatott kapus csapata a Championship 23., utolsó előtti helyén áll. A vezetőség azért döntött a váltás mellett, mert 14 bajnokiján a Wigan mindössze két győzelmet tud felmutatni, öt döntetlen és hét vereség mellett.

A klub elnöke, David Sharpe a klub honlapján elmondta, élete legnehezebb döntését kellett meghoznia.

„Az előző szezonban megérdemelten nyertük meg a harmadosztályt. Azonban a lendület nem tartott ki az idei sorozatra, így a klub hosszútávú érdekeit szem előtt tartva cselekedtem” – mondta a Wigan első embere.

Caldwellt 2015 áprilisában nevezték ki a Wigan edzőjének, nem sokkal azután, hogy felhagyott az aktív játékkal. A 34 éves szakember előzőleg 111 mérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben, és kapitánya volt a 2013-ban FA Kupagyőztes csapatnak.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top