Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Magyar Röplabda Szövetség)

„Ki kell használni az ellenfél gyengeségeit”

Fotó: Facebook (Magyar Röplabda Szövetség)

A magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya, Alberto Salomoni a délutáni meccs előtt azt a tanácsot adta „lányainak”, hogy ki kell használni az aktuális ellenfél esetleges hibáit annak érdekében, hogy sikeresek legyenek a Bakuban pénteken startoló Európa-bajnokságon.

„Az első találkozónkon Azerbajdzsánnak van veszíteni valója, nekünk nincs. Én csak annyit mondtam a lányoknak, hogy mindhárom mérkőzésünkön készen kell állnunk, hogy ha a riválisunk gyengébb napot fog ki, azt kíméletlenül ki tudjuk használni” – mondta az olasz szakember a meccsek helyszínén tartott csütörtöki edzés után. „Ez volt az utolsó igazi tréningünk, péntek délelőtt már csak néhány játékszituációt, nyitást, fogadást veszünk át.”

A szövetségi kapitány megjegyezte, az előre eltervezett munka mintegy hatvan százalékát tudták csak elvégezni, mert több nem várt kellemetlenség, sérülés nehezítette a felkészülést. Alberto Salomoni ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezek nem kifogások, és a pénteki összecsapáson mindent megtesznek majd a győzelemért.

„Most az első mérkőzésünkön kerülünk abba a helyzetbe, amiben két évvel ezelőtt a harmadik előtt álltunk” – utalt Bokorné Liliom Rita csapatkapitány a 2015-ös antwerpeni kontinensviadalra. Akkor a továbbjutást eldöntő harmadik csoportmérkőzésen a magyar válogatott legyőzte az azerieket. „Ez most egy kicsivel erősebb azeri válogatott, de bízunk benne, felkészültünk annyira a játékából, hogy megint legyőzhetjük.”

A feladó Tálas Zsuzsanna megjegyezte, fontos, hogy az ellenfél legjobb játékosát, Polina Rahimovát ne akarják „kivenni” a játékból, mivel ő meg fogja szerezni a maga pontjait.

„A cél az, hogy a másik ütőposzton csökkentsük a pontok számát, ezt jó nyitásokkal, blokkokkal és mezőnymunkával tudjuk elérni” – mondta a pénteki találkozóról a Lengyelországban légióskodó játékos.

A magyarok – akik közül négyen szerepeltek a belgiumi kontinensviadalon is – pénteken 16 órától játszanak az azeriekkel, majd szombaton a lengyelekkel, vasárnap pedig a németekkel találkoznak.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top