Keresés
Close this search box.
vasasroplabda

Szeretne meccset nyerni a Vasas

Szeretne mérkőzést nyerni a női röplabda Bajnokok Ligája főtábláján a Vasas Óbuda, amely szerdán Olaszországban kezdi a sorozatot.

A magyar bajnokcsapat a 2019/20-as idény után másodszor szerepelhet Európa legjobb húsz együttese között, miután a selejtezőben játszmaveszteség nélkül legyőzte a belga aranyérmes Gentet, valamint a spanyol bajnok – és később ugyancsak csoportkörbe jutott – Tenerifét.

A fővárosiaknak „déja vu”-érzése lehet, ugyanis eddigi egyetlen főtáblás szereplésük alkalmával is szettveszteség nélkül abszolválták a kvalifikációt, és – akárcsak most – a világ egyik legjobb csapata, az olasz bajnok Conegliano otthonában kezdték a csoportkört.

Három évvel ezelőtt emlékezetes mérkőzésen, az egész BL-sorozat egyik legnagyobb meglepetését bemutatva ponttal távoztunk Olaszországból, ehhez most is hatalmas bravúrra lenne szükség” – emlékezett vissza Sarlós Márton, a magyar csapat ügyvezetője.

A sportvezető elmondta, ugyan az akkori keretből kevesen maradtak, de ezúttal több olyan röplabdázójuk van, akiknek van tapasztalata a legrangosabb európai kupasorozatból.

Szeretnénk meglepetést okozni, és bár egyik találkozón sem mi leszünk az esélyesek, de bízom abban, hogy a tökéleteshez közeli játékkal a francia, de akár a lengyel riválisunkat is meglephetjük. Három éve sikerült szettet, szetteket hozni, most szeretnénk eggyel előrébb lépni, azaz mérkőzést is nyerni” – fogalmazott Sarlós.

A riválisok közül a 2021-es győztes Conegliano az elmúlt három, befejezett kiírás mindegyikében döntőt játszott, a Rzeszów a magyarnál jóval magasabban jegyzett lengyel élvonal legutóbbi ezüstérmeseként szerepel, míg a Mulhouse francia bajnokként, de nem túl jó formában készül a BL-sorozatra.

Az előzetes erőviszonyok alapján a Mulhouse ellen lehet a legtöbb esélyünk, de egyik meccsen sem feltartott kézzel lépünk majd pályára. Jannisz Atanaszopulosz vezetőedző felszabadult játékot kért tőlünk, ez egyszer már működött, hiszen legutóbb jól szerepeltünk a főtáblán. Bízom abban, hogy ezúttal a még szebb eredmény is összejön, és győzelemmel is meg tudjuk örvendeztetni szurkolóinkat” – mondta Ajsan Abdulazimova, a Vasas azeri csapatkapitánya, aki – az egyaránt magyar válogatott Juhár Dalmával és Török Katával együtt – már három éve is a budapestieknél röplabdázott.

A Vasas három éve Coneglianóban pontot szerzett, majd a román Alba Blaj és a francia Nantes ellen is nyert egy-egy szettet, így egy ponttal zárta a csoportkört. A legutóbbi idényben a Fatum-Nyíregyháza képviselte a főtáblán Magyarországot, ám a szabolcsiak játszmagyőzelem nélkül zártak.

(Forrás: MTI, nyitókép: Facebook / Vasas Röplabda)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top