Keresés
Close this search box.

Könnyed magyar siker a házigazdák ellen

Ahogy arra számítani lehetett, sima győzelmet aratott a magyar férfi vízilabda-válogatott a grúzok ellen a keddi világliga-selejtezős mérkőzésen Tbilisziben.

A vl-csoportban a grúzokkal idehaza október 20-án találkozott Benedek Tibor szövetségi kapitány együttese, amely a szolnoki összecsapáson 17-10-re nyert. A januári belgrádi Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében is összeakadt a két alakulat, akkor 14-3-as magyar siker született.

A keddi tbiliszi mérkőzésen – a vlv.hu beszámolója szerint – a vendéggárdát a vb– és Ebaranyérmes kapus, Nagy Viktor vezethette fel a bemutatáshoz, ő lépett alkalmi csapatkapitányként a sérülés miatt ezúttal hiányzó Varga Dániel helyébe. Az alaposan megfiatalított, a múlt havi kontinensviadalon bronzérmes társaság zömét ezúttal nélkülöző együttes első gólját Salamon Ferenc lőtte, ám meglehetősen hamar egyenlített a több honosított délszláv pólóst is a soraiban tudó grúz válogatott (1-1).

Az egyik ifjú, Zalánki Gergő hatalmas lövésével vette vissza a vezetést a Benedek-alakulat, amely a folytatásban fokozatosan érvényesítette nagyobb tudását. Percek alatt 7-1-re elhúzott, a hazai szépítést követően pedig újabb két magyar találat következett, így a nagyszünetben 9-2-es állást mutatott az eredményjelző.

A harmadik negyedben, amelyben Bisztritsányi Dávid váltotta Nagy Viktort a kapuban, 10-2-nél váratlanul „feltámadtak” a hazaiak, akik feljöttek 10-5-re. Majd 11-6 is volt, amikor megrázta magát a vendégcsapat, és 14-6-ra módosította az eredményt.

A befejező nyolc percben folytatódott a magyar gólok sora (17-6), és bár 19-9-nél szépítettek a házigazdák, a végén csak meglett a tízgólos magyar győzelem (20-10).

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top