Keresés
Close this search box.

Magyar tornagyőzelem

blank

A magyar férfi vízilabda-válogatott megnyerte a trieszti olimpiai selejtezőtornát: Benedek Tibor csapata látványos gólokkal 10-8-ra verte az olaszokat a vasárnapi döntőben.

Lendületesen kezdett a magyar csapat, előbb Varga Dénes, majd Erdélyi Balázs volt eredményes, aztán az olaszok is felvették a ritmust, és még az első szünet előtt fordítottak (2-3).

A második szakasz is két magyar góllal kezdődött Varga Dániel és Hárai Balázs jóvoltából, de ezúttal a folytatás is jól sikerült, mert két hazai találat után Szivós Márton lőtt távolról a kapuba, majd Hárai juttatta ismét vezetéshez a csapatát (6-5).

A harmadik nyolc percben is jól játszott a magyar csapat, bátran vállalkoztak lövésre a játékosok, és többnyire jól is céloztak. Szivós második találatával és Manhercz Krisztián pontos befejezésével nőtt három találatra a különbség, majd egy olasz gólra Vámos Márton válaszolt (9-6).

A negyedik negyedet Varga Dénes akciógólja vezette fel (10-6), a négygólos hátrányt azonban az olaszok gyorsan kettőre csökkentették, a magyarok pedig két emberfórt kihagytak. A tornán egyedüliként veretlen magyar válogatott ebben az időszakban támadásban visszaesett, de a kapuban Nagy Viktor továbbra is magabiztos volt, így két gól megmaradt az előnyből (10-8).

„Örülök, hogy a fiúk ugyanolyan komolyan tudták venni ezt a mai mérkőzést, mint a kvóta megszerzése előtt” – nyilatkozta a finálét követően Benedek Tibor szövetségi kapitány az M4 Sportnak. Hozzátette, jót tett a csapatnak, hogy olyan mérkőzéssel zárta a viadalt, ahol vele papíron egyformán erős együttessel találkozott. „Büszke vagyok a fiúkra, mert kivívták a riói kvótát, mert megnyerték a mai mérkőzést, és mert nem a klubmérkőzéseikre gondoltak, hanem ide tudtak koncentrálni.”

A szövetségi kapitány a torna tanulságaként hozzátette, nem érdemes az utolsó pillanatokra hagyni a döntést.

„Köszönöm a stábomnak, amely rengeteget dolgozott, hogy kint legyünk az olimpián. És örülök, mert van egy jó csapatom” – értékelt Benedek Tibor.

A férfiak a szerbekkel, a nők az amerikaiakkal egy csoportban

A magyar férfi és női vízilabda-válogatott is egy csoportban játszik majd az aktuális világbajnokkal, a szerb, illetve az amerikai csapattal a riói olimpián – derült ki a vasárnapi, trieszti sorsoláson.

A férfiaknál a magyarok a szerbek mellett a görögökkel, a brazilokkal, az ausztrálokkal és a japánokkal mérkőznek az A csoportban, a nőknél pedig az idén Európa-bajnok együttes az olimpiai címvédő amerikaiak mellett a spanyolokkal és a kínaiakkal csap majd össze a B-ben.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top