Keresés
Close this search box.

Vereség Montenegrótól, egyelőre nincs riói kvóta

blank

Három góllal kikapott a magyar férfi vízilabda-válogatott Montenegrótól a belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság elődöntőjében és szombaton Görögországgal játszik a harmadik helyért. A vereség azt is jelenti, hogy a magyar válogatott nem szerzett riói olimpiai kvótát az Eb-n, erre tavasszal olimpiai selejtezőtornán lesz lehetősége.

Az első percekben mindkét oldalon a kapusok parádéztak, az első negyed felénél Varga Dénes révén szerzett vezetést a magyar válogatott, de Montenegró egyenlített, ugyanígy nem maradt válasz nélkül a második magyar találat sem, így 2-2-es döntetlennel zárult a nyitó negyed.

A második felvonás két kihagyott magyar emberelőnnyel kezdődött, majd a montenegróiak megszerezték a vezetést, ettől kezdve sajnos egyszer sem volt már az előny a magyaroknál, félidőben 4-3-ra vezetett az ellenfél.

A harmadik nyolc percben mindkét csapat egy-egy kapufával kezdett, majd kettőre növelte előnyét Montenegró, de Manchercz Krisztián találatával ismét szoros volt az állás (4-5). Kettős emberelőnyben támadhatott az egyenlítésért a magyar válogatott, de Hosnyánszky Norbert a kapufát találta el, bő egy perccel a játékrész vége előtt ötméterest lőhettek a montenegróiak, de Nagy Viktor hárított.

A záró negyed magyar egyenlítéssel kezdődött (5-5), úgy tűnt, elfáradt az ellenfél, ám egy óriási védelmi hiba után megszerezte a vezetést. Két és fél perccel a vége előtt kettőre nőtt a montenegróiak előnye, a magyar válogatott mindent megpróbált, de nem tudott újabb gólt szerezni, Ivovic pedig másodpercekkel a vége előtt beállította a 8-5-ös végeredményt.

Montenegró a döntőben a házigazda szerbekkel csatázik a riói részvételt jelentő aranyéremért, a magyarok Görögországgal találkoznak a bronzmérkőzésen szombaton.

Benedek Tibor csapata áprilisban Triesztben az olimpiai selejtezőtornán szerezheti meg a riói kvótát, a tizenkét csapatos viadalról a legjobb négy válogatott utazhat a nyári játékokra.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top