Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Babos Tímea)

Babosék az elődöntőben

Fotó: Facebook (Babos Tímea)

Babos Tímea és Andrea Hlavackova bejutott az elődöntőbe a hétmillió dollár összdíjazású szingapúri tenisz WTAvilágbajnokság páros versenyében.

A harmadik helyen kiemelt magyar, cseh kettős a csütörtöki negyeddöntőben az Andreja Klepac, María José Martínez Sánchez szlovén, spanyol duóval találkozott, és remek játékkal 43 perc alatt hozta az első szettet.

A folytatásban Babosék brékelőnybe kerültek, amelyet rögtön le is adtak, majd 3:2-nél – főként Klepac rontásainak köszönhetően – ismét elvették az ellenfél adogatását. A magyar játékos 5:3-nál nem tudta kiszerválni a mérkőzést, ám utána Martínez Sánchez is megingott, így 1 óra 22 perc elteltével Babosék ünnepelhettek.

„Harmadszor vagyok Szingapúrban, nagyszerű a hangulat, örülök, hogy itt lehetek” – mondta a pályán adott nyilatkozatában Babos, hozzátéve, igyekezett az egész meccsen agresszíven játszani, és bár a végén megremegett a keze az adogatójátékban, Hlavackovával megoldották a feladatot.

A magyar, cseh kettős – amely idén négy tornát nyert – a szombati elődöntőben a világelső Martina Hingis, Csan Jung-jan svájci, tajvani vagy a hatodikként rangsorolt Anna-Lena Grönefeld, Kveta Peschke német, cseh párossal találkozik. Ez utóbbi negyeddöntő 15 órakor kezdődik.

Babosnak 2015-ben egy győzelem és két vereség volt a mérlege a vb-csoportkörben a francia Kristina Mladenovic oldalán, míg tavaly a negyeddöntőben búcsúzott a kazah Jaroszlava Svedovával. Idén újra egyenes kieséses rendszerben bonyolítják le a párosversenyt Szingapúrban.

Eredmény, páros negyeddöntő:
Babos Tímea, Andrea Hlavackova (magyar, cseh, 3.)-Andreja Klepac, María José Martínez Sánchez (szlovén, spanyol, 7.) 6:3, 6:4

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Újabb Campos sikerek – ilyen volt a Forma–2-es és Forma–3-as Monaco-i Nagydíj
Autosport
Sportime

Újabb Campos sikerek – ilyen volt a Forma–2-es és Forma–3-as Monaco-i Nagydíj

Elstartolt a Forma–1 és betétfutamainak európai szakasza. A mezőny június első hétvégéjén érkezett meg a hercegségbe, ezután egész nyáron és szeptember elején, az európai kontinensen maradnak a versenyzők. Eseménydúsra sikeredett az idei Monacó-i Nagydíj két betétfutama: a Forma–3-as sprintfutam drámaian indult és drámaian végződött, míg a Campos Racing csapata sikert sikerre halmozott.

Tovább olvasom »
Scroll to Top