Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Fucsovics Márton)

Nyolc perc alatt a negyeddöntőben

Fotó: Facebook (Fucsovics Márton)

Az 1,8 millió euró (554 millió forint) összdíjazású keménypályás bázeli férfi tenisztornán mindössze 8 perc alatt bejutott a negyeddöntőbe Fucsovics Márton, miután ellenfele 3:0-nál feladta a játékot.

A világranglistán századik magyar két selejtezős győzelemmel került fel a verseny főtáblájára, ahol a szerdai nyitókörben bravúrral 6:0, 6:1-re verte az ATPrangsorban 50 hellyel előtte álló Jared Donaldsont. A csütörtöki nyolcaddöntőben az argentin Leonardo Mayer (52.) várt rá, aki előzőleg a nyolcadik helyen kiemelt német Mischa Zverevet búcsúztatta.

Első összecsapásukon a 25 éves Fucsovics semmire hozta a szerváját, majd rögtön elvette a sokat rontó dél-amerikaiét, aki nemsokára összetörte az ütőjét dühében. Az első három gém során a 30 éves Mayer – aki júliusban aratta második ATPtornagyőzelmét Hamburgban – összesen két labdamenetet nyert.

A pihenő alatt a tavaly Davis Kupagyőztes argentin odahívatta az orvost, majd az ATP illetékesét is, aztán kezet fogott a játékvezetővel és Fucsoviccsal, jelezve, hogy rosszullét miatt nem tudja folytatni a meccset.

„Ha rosszul is volt az ellenfél, azt hiszem, tettem róla, hogy el is menjen a kedve a játéktól. Természetesen ezúton is jobbulást kívánok neki” – nyilatkozta közösségi oldalán Fucsovics, aki úgy vélekedett, ott folytatta, ahol szerdán abbahagyta.

„Jól éreztem magamat a pályán, jól is ment a játék. Nem értettem azt a kirohanását, amikor összetörte az ütőjét, de akkor is igyekeztem csak a magam játékával foglalkozni. Fura, de életem első megnyert ATP500-as nyolcaddöntője után el kellett mennem edzeni, hogy meglegyen a terhelés” – mesélte a nyíregyházi sportoló, aki elsősorban az adogatást gyakorolta.

Fucsovics ezt követően belenézett leendő ellenfelének meccsébe: a második helyen kiemelt horvát Marin Cilic három szettben legyőzte honfitársát, Borna Coricsot. A pénteki találkozót már biztosan a centerpályán játsszák, hiszen a negyeddöntőben már minden meccset ott rendeznek.

Fucsovics eddig 110 világranglistapontot – és közel 50 ezer eurót – gyűjtött, amivel a jelenlegi számítások szerint várhatóan a 83. helyre jön fel a jövő heti rangsorban. Egy újabb sikerrel a 70. hely környékére érne.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top