Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Magyar Birkózó Szövetség - Hungarian Wrestling Federation)

Döntős Németh Zsanett

Fotó: Facebook (Magyar Birkózó Szövetség - Hungarian Wrestling Federation)

Bejutott a 75 kilogrammos kategória elődöntőjébe, majd ott hatalmas csatában legyőzte moldovai ellenfelét, az Európa-játékok bronzérmes, vb-ötödik Szajenkót Németh Zsanett az Újvidéken zajló birkózó Európa-bajnokságon, így bejutott a kategória döntőjébe. A másik magyar, a szabadfogású Molnár József már nem volt ilyen szerencsés, ugyanis nyolcaddöntőben kezdett és kikapott.

A harmadik versenynap 10 órakor rajtolt el, a két magyarra azonban közel másfél órát kellett várni, hogy aztán szinte teljesen egy időben kezdjék meg nyitómeccseiket.

A kétszeres U23-as Európa-bajnok Németh magabiztosan készülődhetett negyeddöntőjére, ugyanis az a német Anna Schnell volt az ellenfele, aki ellen a tavalyi U23-as Eb-címét megszerezte. A meccs kiválóan kezdődött, az UTE versenyzője még az első percben fejlefogás után levitte riválisát és mögé került, így kétpontos előnyt szerzett. A villámrajtot óvatosabb folytatás követte, Németh stabilan birkózott, akciót viszont nem csinált, ahogy riválisa sem.

A kevés izgalmat hozó küzdelem a második menetben is folytatódott, némi változatosságot a bíró vitt csak a meccsbe, amikor figyelmeztette a magyart passzivitásért. A „bátorító” feddés az utolsó percben történt, így Némethnek nem kellett aggódnia. Nem is változtatott addigi harcmodorán, ami egy pontot ért Schnellnek, a győzelmet viszont a riói olimpián is szerepelt Németh szerezte meg.

Az esti érmes programban már biztosan érdekelt Németh Zsanett az elődöntőben a moldovai Svetlana Sajenkóval küzdött meg, akit legyőzött, így pályafutása során először jutott felnőtt Eb-viadalon fináléba.

A 61 kilogrammban szereplő Molnár Józsefnek nehéz ellenfél jutott nyitásként, az azeri Ahmednabi Gvarzatilov ugyanis világbajnoki bronzérmesként egyértelmű esélyese volt az összecsapásnak. Ennek ellenére Molnár kezdett jobban, 2-0-ra vezetett, a folytatásban azonban felőrölte őt riválisa, aki a szünetre egyenlített, majd a második szakaszban változatos akciókat bemutatva 10-2 elhúzott és győzött.

Molnár még a vigaszági folytatásban bízhat, melyhez az kell, hogy Gvarzatilov a fináléba kerüljön.

Az Eb-n péntekig a szabadfogásúak és a nők küzdenek az érmekért, a hétvégén pedig a kötöttfogásúak versenyeivel zárul majd a viadal.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top