Liu Shaolin Sándor ezüstérmet nyert szombaton 1500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpia kvalifikációs világkupa-sorozatának második állomásán, a hollandiai Dordrechtben.
A nemzetközi szövetség honlapja szerint az 500 méter tavalyi világbajnokát csak a múlt hétvégi, budapesti verseny második helyezettje, a dél-koreai Hvang Dae Heon tudta megelőzni a fináléban, melyben a fiatalabbik Liu testvér, Shaoang negyedikként végzett.
Utóbbi – a legrövidebb szám tavalyi junior világbajnoka, 2016-os vb-bronzérmese – később az 500 méteres döntőben is érdekelt volt, s ugyancsak negyedik helyen zárt.
A nők egyéni versenyeiben mindkét távon Jászapáti Petra szerepelt a legjobban magyar részről: 1500 méteren a B döntőben a negyedik, összesítésben a 10. helyen zárt, míg 500 méteren 12. lett.
Jelenleg a férfiak közül mindkét távon három magyar korcsolyázó szerezne kvótát, míg a nők mezőnyében a vk-sorozat féltávjánál 1500 méteren csak Jászapáti, 500 méteren pedig rajta kívül Keszler Anna is phjongcshangi induló lenne.
A nap zárószámában, a férfi váltók elődöntőjében az idén vb-bronzérmes magyar csapat utolsóként zárt, így a B döntőbe sem került be. A női staféta már korábban, a negyeddöntőben búcsúzott.
Vasárnap az 1000 méteres futamokra és a váltók fináléjára kerül sor.
A négy állomásból álló vk végén 500 és 1000 méteren 32-en, míg 1500-on 36-an jutnak olimpiai kvótához a jövő februári phjongcshangi játékokra, továbbá nemenként a legjobb nyolc staféta szerez indulási jogot.
Szólj hozzá