A bulgáriai Ruszéban rendezett hagyományos nemzetközi viadalon – amelyen minden fogásnemben rendeztek versenyeket – a magyar birkózók hét érmet, közük két aranyat is szereztek Bácsi Péter és Kiss Balázs jóvoltából.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint az 55. alkalommal lebonyolított Dan Kolov és Petko Szirakov emlékversenyen a két kötöttfogású magyar világbajnok állhatott fel a dobogó felső fokára. A 2009-es vb-győztes Kiss (98 kg) négy meccset nyerve diadalmasodott, s a szombathelyi Magyar Nagydíjon elért harmadik helye után ismét bizonyította, hogy jó formában van, annak ellenére, hogy a felkészülés során sérülésekkel bajlódott és március végéig nem versenyezhetett.
A 2014-ben világbajnok Bácsi Szombathelyen 80 kilogrammban nyert, ezúttal viszont eggyel feljebb, 85-ben indult, ám ebben a kategóriában sem talált legyőzőre, a fináléban kirgiz riválist legyőzve szerezte meg az első helyet.
Mellettük a kötöttfogásúak 80 kilós súlycsoportjában vb-bronzérmes Szabó László, illetve Barka Emese (58 kg) jutott fináléba. Előbbi elveszítette az aranycsatát, utóbbi viszont kisebb vállsérülés miatt visszalépett a döntőtől.
Harmadik helyen zárt a világbajnok Korpási Bálint (71 kg), aki egyedül az azeriek vb-győztesétől, olimpiai bronzérmesétől, Raszul Csunajevtől kapott ki a viadalon. Szintén bronzot nyert Sleisz Gabriella (60 kg) és a szabadfogású Ligeti Dániel (125 kg).
Szólj hozzá