A negyeddöntőben kikapott és búcsúzni kényszerült Babos Tímea a 250 ezer dollár (69 millió forint) összdíjazású katowicei keménypályás női tenisztornán.
A világranglistán – az egyéni csúcsot jelentő – 39. helyen álló magyar játékos a harmadikként rangsorolt lett Jelena Ostapenkótól kapott ki három játszmában.
A múlt vasárnap még Miamiban párosdöntőt játszott magyar teniszező a végig rendkívül szoros első szettet rövidítésben vesztette el, majd simán győzött a második felvonásban. A harmadik játszma 3:3-ig ismét szorosan alakult, de ezután a lett játékos – aki egyetlen hellyel előzi meg Babost a világranglistán – sorozatban három játékot nyert, így lezárta a találkozót.
Babos a Facebook oldalán megköszönte a rajongók kitartó buzdítását. A bejegyzés szerint a közeljövőben elsősorban pihenni fog, valamint elkezdi felkészülését a salakpályás szezonra.
Eredmény, negyeddöntő:
Ostapenko (lett, 3.)-Babos (7.) 7:6 (7-3), 2:6, 6:3
Szólj hozzá