Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Babos Tímea)

Idén először aratott diadalt Grand Slam-tornán Babos

Fotó: Facebook (Babos Tímea)

Az amerikai nyílt teniszbajnokságon Babos Tímea sikerrel vette az első fordulót, miután 7:5, 5:7, 7:5-re diadalt aratott svájci riválisa felett, Fucsovics Mártonnak viszont nem sikerült a továbbjutás.

A soproni játékos három szoros játszmában múlta felül a svájci Viktorija Golubicot, így idén először nyert mérkőzést egyesben Grand Slam-tornán.

A világranglistán 59. Babos az első szettben 2:1-nél ötödik bréklabdáját kihasználva fogadóként nyert játékot, de a 45 pozícióval mögötte álló riválisa 4:4-nél utolérte őt. A magyar játékos ennek ellenére játszmaelőnybe került, mert a lehető legjobbkor, 6:5-nél ismét elvette ellenfele adogatását.

A folytatásban 5:5-ig fej fej mellett haladtak a felek, mígnem a Baboshoz hasonlóan 24 éves Golubic került brékelőnybe, majd megnyerte saját szervajátékát is, azaz egyenlített.

Az utolsó felvonásban rosszul kezdett Babos, rögtön elvesztette az adogatását. A kulcsjáték 2:4-nél volt, amikor Babos három bréklabdát hárítva nyerte meg a szervajátékát, ez pedig olyan lökést adott neki, hogy egyenlítenie is sikerült, majd 6:5-nél első mérkőzéslabdáját kihasználva lezárta a 2 óra 25 perces találkozót.

A két teniszező másodszor mérte össze a tudását, tavaly áprilisban szintén Babos győzött.

A következő körben a második helyen kiemelt román Simona Halep, vagy a 15 hónapos doppingeltiltása után első Grand Slam-tornáján szereplő orosz Marija Sarapova lesz az ellenfele.

 

Fucsovics drámai csatában maradt alul

Nicolas Mahut hétfőn ötszettes találkozón legyőzte Fucsovics Mártont az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában.

A magyar játékos az idei Wimbledon után másodszor szerepelt Grand Slamtorna főtábláján, de győznie most sem sikerült. Ezúttal viszont rendkívül szoros mérkőzést vívott, végül 3 óra 25 perces küzdelemben kapott ki francia riválisától.

A 25 esztendős Fucsovics rosszul kezdett, rögtön az első adogató játékát elvesztette, brékelőnyét pedig a játszma végéig megőrizte Mahut. A második szett hasonló forgatókönyv szerint zajlott, csak éppen fordítva, ráadásul Fucsovics 5:2-nél ismét elvette ellenfele szervajátékát, így egyenlített.

A harmadik felvonásban 4:4-ig fej fej mellett haladtak a felek, amikor a világranglistán 115. Mahut a legjobbkor brékelt, melynek köszönhetően néhány perccel később ismét játszmaelőnybe került. A két hellyel mögötte álló Fucsovics azonban nem adta fel, rögtön brékkel indította a folytatást és ahogy a második szettben, úgy a negyedikben is 5:2-nél fogadóként zárta le a játszmát.

A meccset eldöntő ötödik szettben mindkét fél előtt adódtak bréklehetőségek, szám szerint Fucsovicsnak négy, Mahut-nak három, de ezek kihasználatlanul maradtak, így a rövidítés döntött, melyben a 35 éves francia bizonyult jobbnak.

Mahut, aki három éve volt már 37. is a világranglistán, szerdán a 20. helyen kiemelt spanyol Albert Ramosszal találkozik a következő körben.

Eredmény, férfiak, 1. forduló (a legjobb 64 közé jutásért):
Mahut (francia)-Fucsovics 6:3, 2:6, 6:4, 2:6, 7:6

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top