Kezdeményezően akar fellépni Fucsovics Márton a francia Nicolas Mahut ellen hétfőn az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában.
„Ha már úgy alakult, hogy a selejtezőből kaptam ellenfelet, akkor lehetett volna könnyebb is” – mondta Facebook–oldalán a 25 éves magyar játékos, aki először szerepel alanyi jogon Grand Slam-torna főtábláján.
„Mahut minden hájjal megkent, rutinos teniszező, akitől nagy szervákra és hálójátékra számíthatok, nem véletlenül eredményes párosban is. Nem hiszem, hogy arra kellene alapoznom, hogy korosabb játékos, és négy vagy öt szettben felülkerekedhetek ellene, mert kondival biztosan jól bírja majd, ha arról van szó, fonákról nyeseget. Arra kell törekednem, hogy én irányítsam a meccset” – mondta a terveiről.
A két játékos első találkozója hétfőn 20.30 óra körül kezdődik. A világranglistán Fucsovics jelenleg a 122., míg Mahut a 113. helyen áll, de utóbbi három éve volt már a 37. is.
Arról, hogy élete harmadik GS-meccsén is harminc év feletti ellenféllel találkozik, Fucsovics azt mondta, ide tart a tenisz, bőven van harmincon felüli játékos a top százban, és annak környékén is.
A magyar játékos elárulta, bár nem szándékosan, de úgy alakult, hogy az idősebb korosztály képviselőivel edzett az elmúlt napokban, így például a francia Julien Benneteau-val (105.), a ciprusi Markosz Bagdatisszal (82.) és az osztrák Andreas Haider-Maurerrel (510.).
Fucsovicsnak siker esetén az üzbég Gyenyisz Isztomin és a 20. helyen kiemelt spanyol Albert Ramos párharcának győztese következne.
Szólj hozzá