Keresés
Close this search box.
Fotó: MTI

Póta továbbjutott, Pattantyús kiesett

Fotó: MTI

Póta Georgina bejutott a nyolcaddöntőbe egyesben az év első asztalitenisz World Tourversenyén, a budapesti BOK Csarnokban zajló Hungarian Openen, míg Pattantyús Ádám a csütörtöki játéknapon kikapott, s búcsúzott a megmérettetéstől.

A női verseny ötödik kiemeltje rosszul kezdett a cseh Renata Strbíkova ellen, az első játszma el is ment, a folytatásban azonban már ő irányított. Az ötödik játszmában ugyan volt egy megingása – 8-4-re is vezetett, az ellenfél innen fordított, és szépített a szetteket tekintve -, de összességében magabiztosan nyert. Győzelmével érvényesült a papírforma, mivel ő 34., riválisa pedig 84. a januári világranglistán.

Női egyesben Póta lesz az egyetlen magyar a legjobb 16 között, az ellenfele egyelőre nem ismert.

A döntőket minden felnőtt számban az utolsó napon, vasárnap 14 órától tartják.

Eredmények, egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért), nők:
Póta GeorginaRenata Strbíkova (cseh) 4-2

 

Pattantyús kiesett

Pattantyús Ádám személyében az egyetlen főtáblás magyar is kiesett a férfi egyes küzdelmében az év első asztalitenisz World Tourversenyén, a budapesti BOK Csarnokban zajló, 120 ezer dollár (34 millió forint) összdíjazású Hungarian Openen.

A világranglistán 75. helyen álló játékos az első játszmát szoros küzdelemben vesztette el, de a másodikban még javítani tudott a cseh Tomas Konecny ellen. A folytatásban viszont a vele nagyjából azonos játékerőt képviselő ellenfele hamar elhúzott 3-1-re a szetteket tekintve. Pattantyús az ötödikben ismét nagy küzdelemre késztette riválisát, aki azonban így is begyűjtötte negyedik játszmasikerét, s ezzel a mérkőzést is megnyerte.

Eredmények, egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért), férfiak:
Tomas Konecny (cseh)-Pattantyús Ádám 4-1

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top