Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Szomorú percek: Ungvári és Karakas is búcsúzott a vb-től

MTI Fotó: Kovács Tamás

A budapesti cselgáncs-világbajnokság szerdai versenynapjának a 73 kilogrammos Ungvári Miklós és az 57 kilós Karakas Hedvig is búcsút intett.

A londoni olimpián ezüstérmes Ungvári a 16 közé kerülésért a kazah Zsanszaj Szmagulovval csapott össze, pályafutása során először. A 2015-ös budapesti Grand Prix bajnoka alaposan felkészült a háromszoros Európa-bajnok ceglédi dzsúdósból, és rendre elkerülte a földharcot. A bíró kétszer is intette a 36 éves Ungvárit, majd jöhetett az első értékelt akcióig tartó hosszabbítás. Ebből két perc telt el, amikor a mérkőzésvezető lábra fogásért leléptette a hazai versenyzőt, aki – mivel nem jutott el a negyeddöntőig – már a vigaszágra sem kerülhet.

Nem járt több szerencsével Karakas sem. Ő a nyolcaddöntőért a koszovói Nora Gjakovával csapott össze, akit eddig három találkozójukból kétszer legyőzött. A háromszoros Eb-harmadik ellenfél egy perc elteltével vazaarit érően vitte földre a világbajnoki bronzérmes magyart, és ezután magabiztosan őrizte előnyét.

Ezzel a magyarok számára véget ért a versenynap a Papp László Arénában.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top