Keresés
Close this search box.

Vereség mindkét csapatnál az asztalitenisz-világbajnokságon

A magyar női és férfi csapat is vereséget szenvedett a malajziai asztalitenisz-világbajnokság legutóbbi játéknapján.

Aranyosi Péter szövetségi kapitány együttese – amelyben ezúttal Jakab János, Kosiba Dániel és Lakatos Tamás játszott – 3-1-re maradt alul a veretlenül első egyiptomiakkal szemben.

A második osztályban szereplő magyarok az egyiptomiak és az argentinok mögött harmadikok lettek a csoportjukban, így a folytatásban ennek a divíziónak a felsőházában, azaz a 25-36. helyért küzdhetnek. A második vonal két döntőse a következő vb-n az élvonalban szerepelhet.

A női csapat ki-ki mérkőzést vívott Romániával, a tét a csoport harmadik helye, és az ezzel együtt járó felsőági folytatás volt.

Az első meccsen Póta Gerogina viszonylag simán verte Daniela Dodean Monteirót, majd Madarász Dóra az első szett megnyerése után ugyanilyen simán kikapott az aktuális egyéni Európa-bajnok Elizabeta Samarától. A harmadik párban Pergel Szandra 2-0-ra vezetett, majd 2-2-es állásnál meccslabdája is volt, végül mégis kikapott Szőcs Bernadette-től, s így már a riválisnál volt az előny.

Az utolsó összecsapáson Póta és Samara játszott egymással, az ötszettes fordulatos küzdelmük a román játékos sikerét hozta, ezzel a csapattalálkozó is eldőlt.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top