Keresés
Close this search box.

Átadták a regionális cselgáncsközpontot Zalaegerszegen

Átadták a regionális cselgáncsközpontot pénteken Zalaegerszegen.

A 350 négyzetméter alapterületű Zalaegerszegi Regionális Judo Központot önkormányzati területen, 27 millió forintos ráfordítással alakították ki. A beruházás az önkormányzat, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ), valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) támogatásával valósult meg.

Az avatási ünnepségen az Emmi sportért felelős helyettes államtitkára sikertörténetnek nevezte a dzsúdószövetség munkáját. Kozmann György kiemelte, az MJSZ mind szakmailag, mind a vidéki egyesületek műhelymunkájának támogatásában, a létesítmények fejlesztésében kiemelkedő munkát végez.

Kifejtette, a kormány – amely 2010 óta stratégiai ágazatként kezeli a sportot – a sportszövetségek, helyi önkormányzatok, szervezetek segítségével tudja csak megvalósítani a céljait. Az ünnepségen megköszönte a Zalaegerszegi Regionális Judo Központ létrehozásához nyújtott támogatást, a jövő lendületes munkájához a lehetőségek és feltételek biztosítottak Zalaegerszegen – fogalmazott.

Tóth László, az MJSZ vezetője felidézte, hogy az ország 247 oktatási intézményében van jelen a dzsúdó. Arra is felhívta a figyelmet, hogy tavaly december óta 9000 regisztrált tagja van a szövetségnek, míg 2010-ben ez a létszám 2500 volt. Hozzáfűzte: a versenyeken elért helyezések mellett rendkívül fontos az alapok megerősítése, az iskolai dzsúdó működtetése. Az ünnepségen a szövetség elnöke 100 dzsúdóruhával ajándékozta meg a gyermekeket.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP), Zalaegerszeg polgármestere gyakorló tanárként szerzett tapasztalat idézte fel: elmondta, hogy azok a diákok, akik a keleti harcművészetet – köztük a cselgáncsot – választották, a tanórákon és a mindennapokban is sokkal fegyelmezettebbek, jobban be tudtak illeszkedni a közösségekbe, és emellett kiemelkedő tanulmányi eredményeket értek el.

A Varga Zoltán és ifj. Nagysolymosi Sándor által vezetett Zalaegerszegi Judo Sportegyesület 148 regisztrált versenyzővel rendelkezik.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top