Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Ironman Budapest)

Budapest 2018-ban Ironman vb-t is rendezne

Fotó: Facebook (Ironman Budapest)

Budapest nagy esélyesként pályázik a 2018-as triatlon Ironman 70.3 világbajnokság megrendezésére.

Ezt Diana Bertsch, az Ironman 70.3 versenyek jogtulajdonosa, a World Triathlon Corporation (WTC) világbajnokságokért felelős alelnöke jelentette be a pénteki budapesti sajtótájékoztatón. A sportvezető tájékoztatása szerint az eseményre a magyar főváros mellett a franciaországi Nizza és a dél-afrikai Port Elizabeth kandidálásának adott zöld utat a WTC.

„Egyik város sem rendezett még ilyen világbajnokságot, de mindegyik komoly pályázó, a helyszínek pedig mindenütt lenyűgözőek. A verseny lebonyolításához a tökéletességre kell törekedni, s Budapesten is tapasztalom az erre való szándékot” – fogalmazott Diana Bertsch, aki Nizzából érkezett Magyarországra, és elárulta azt is, hogy ilyen nagy város, mint Budapest még sosem adott otthont Ironman világbajnokságnak.

Kropkó Péter, a Kropko Promotion Kft. szakmai igazgatója – aki 2014-ben szervezett először Budapesten Ironman 70.3 versenyt – kijelentette: a 2018-as vb-re 15 ezer versenyző érkezne a magyar fővárosba, s az esemény 17 millió eurós lökést adna a térség gazdaságának.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra, sportért és turizmusért is felelős főpolgármester-helyettes arról biztosította a szervezőket, hogy Budapest vezetése is támogatja az esemény megrendezését. Az indokok között említette, hogy a 2014-es budapesti Ironman 70.3 világkupa elnyerte a világ legjobb első, illetve az Európa legjobb versenye címet. Hozzátette: tavaly 10 ezer külföldi érkezett az esemény alkalmából Magyarországra, akik átlagban négy vendégéjszakát töltöttek itt, így a verseny turisztikai vonzereje is jelentős.

Bienerth Gusztáv, turizmusért felelős kormánybiztos azt emelte ki, hogy a sport és a turizmus egymás ikertestvérei, s a vb egy kitűnő országimázs-építő esemény, amelyen keresztül Budapest megmutathatja értékeit a több tízezer látogatónak, s a kiváló rendezés Magyarország jó hírét is elviheti a világban.

Simicskó István hangsúlyozta, ahogy korábban sportállamtitkárként, úgy most honvédelmi miniszterként is az esemény mellé állt.

„A honvédség is örömmel ad meg minden segítséget a rendezéshez” – fűzte hozzá.

Ezt követően Kropkó Péter a július 30-án sorra kerülő budapesti Ironman 70.3 világkupa részleteiről beszélt. Bejelentette, hogy a viadalra eljön versenyezni a 42 éves Alekszandr Vinokurov, a kazahok londoni olimpiai bajnok, Vuelta (spanyol körverseny)-győztes kerékpárosa is, aki a Tour de France befutója után néhány nappal érkezik majd Magyarországra triatlonozni. Elmondta még, hogy a Be fit run verseny helyett idén egy éjszakai élményfutást rendeznek, valamint azt, hogy a vk-ra minden parasportoló ingyenesen nevezhet.

Az Ironman 70.3 elnevezése a verseny során megtett össztávra utal mérföldben. A mezőny 1,9 kilométert úszik, 90 kilométert kerékpározik, majd 21,1 kilométert fut.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top