Keresés
Close this search box.

Ezek lesznek a magyar sport ünnepnapjai

blank

Ötpárti határozat született a magyar sport ünnepnapjairól.

A Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban tartott sajtótájékoztatón Dúró Dóra, az Országgyűlés sportért is felelős kulturális bizottságának jobbikos elnöke úgy fogalmazott: „a sport összekovácsoló ereje győzedelmeskedni tudott a politika széthúzása felett is”.

Hozzátette: ezzel a lépésükkel a pártok kinyilvánították a „sport életünkben betöltött szerepének fontosságát”, elismerték a sport értékeit, egyben a jövő generáció iránti elkötelezettségükről is tanúbizonyságot tettek.

Orendi Mihály, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke arra emlékeztetett, hogy a Magyar sport napját 2001 óta minden évben megtartják egy olyan sportverseny emlékére, amely 142 éve nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában is az első volt. 

Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a Magyar diáksport napját már tizenegy éve mindig megtartják, sőt, magyar javaslatra Európa is átvette a kezdeményezést, s tavaly 26 ország 7000 iskolájában több mint kétmillió fiatal mozgott legalább két órát ezen a napon. Az elnök bízik abban, hogy a parlamenti határoznak köszönhetően idehaza is még több iskola kapcsolódik majd be a diáksport napi programokba.

Tapolczai Gergely, a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének elnöke köszönetét fejezte ki, hogy a fogyatékos emberek jogairól és esélyegyenlőségéről szóló törvényhez hasonlóan ez a parlamenti határozat is minden párt támogatását élvezi, s ezt szimbolikusnak nevezte. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy az egyetemes magyar sport első Európa-bajnoki aranyérmét 1895-ben egy hallássérült korcsolyázó, Földváry Tibor nyerte és azt is kiemelte, hogy a nyári olimpia után az 1912-ben indult Siketlimpia a második legnagyobb múltú nagy nemzetközi sportesemény.

Dúró Dóra kérdésre elmondta: korábban már született egy törvény a magyar sport napjáról, amely később rendeletté változott, majd a jogrendszer egyszerűsítése következtében véletlenül hatályon kívül helyezték.

„Ezzel a korrekcióval a Magyar sport napja most újra visszakerül a jogrendszerbe, amiben egyszer már ott volt” – fűzte hozzá a kulturális bizottság elnöke.

Az Országgyűlés kedden 177 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el azt az ötpárti határozati javaslatot, amely a Magyar Athletikai Club által Budapesten 1875-ben megrendezett első szabadtéri sportverseny évfordulóját, május 6-át a Magyar sport napjává, a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Club 1970-ben történt megalakulásának napját, február 22-ét a Magyar parasport napjává, a Siketek Sportklub 1912-es alapítását, június 2-át a Magyar Siketsport napjává, szeptember utolsó péntekét pedig a Magyar diáksport napjává nyilvánítja.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top