Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Szász Kitti)

Harmadik vb címére pályázik Szász Kitti

Fotó: Facebook (Szász Kitti)

A Red Bull Street Style világdöntőjét, vagyis a szabadstílusú futball nem hivatalos világbajnokságát november 7-én és 8-án rendezik meg Londonban, amelyen pályafutása harmadik vb-címét szeretné elhódítani Szász Kitti.

A magyar sportoló – aki legutóbb, 2014-ben ezüstérmes volt – kedden az M4 Sport Sportreggeli című műsorában elmondta, hogy a közösségi média népszerűségének és felhasználásának folyamatos növekedésével egyre többen űzik már a játékot, így természetesen a mezőny is erősebb lett az elmúlt években. Hozzátette, ezért is tartaná nagy eredménynek, ha – 2011 és 2013 után – újra sikerülne elhódítania az elsőséget.

Megjegyezte, a napi két-három óra labdás gyakorlás mellett fontos a fizikális felkészülés is, éppen ezért a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áron erőnléti edzőjével, Kiss Áronnal konzultálva tréningezik.

A freestyle fociban lehatárolt területen belül két játékos vív egymással párharcot, melynek során felváltva 30 másodpercre kapják meg a labdát, s ez idő alatt mutathatják be gyakorlatukat, trükkjeiket. A párharcok három percig tartanak, a zsűri a játékosok teljesítményét labdakezelés, kreativitás és stílus alapján értékeli.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top