Keresés
Close this search box.

Isten veled rektor úr!

blank

Nyolcvanéves korában elhunyt Istvánfi Csaba, a Testnevelési Egyetem (TF) korábbi rektora.

Halálhíréről az intézmény honlapja számolt be szerda este. Istvánfi Csaba – aki néhány héttel 81. születésnapja előtt távozott az élők sorából – 1958-ban testnevelő tanári, majd 1967-ben kosárlabda szakedzői diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán. Az ELTE-n 1973-ban pszichológiából szerzett egyetemi doktori címet. Kandidátusi disszertációját 1981-ben védte meg.

A TF-en 1969-től az edzéselmélet és módszertan, majd a mozgástanulás- és szabályozás tantárgyak oktatója, 1978-tól 1984-ig alma matere tanulmányi rektorhelyettese, majd egyetemi tanárként tíz esztendőn keresztül (1984-1994) az intézmény rektora volt. Ahogyan a TF honlapja megemlékezik róla, rektorsága idején a főiskola sportszakmailag a legerősebb testkulturális intézménnyé vált. Első számú vezetőként elévülhetetlen érdemei voltak a TF-en szerzett diploma nemzetközi elismertségében, a minőségi képzés tartalmi megújításában, a tudományos kutatások eredményeinek a tananyagba való beépítésében, a záróvizsgák tematikájába a sportági ismeretek beemelésében, az angol nyelvű egyetemi szintű testnevelőtanár-képzés megszervezésben és a Nemzetközi Edzőképző Központ létrehozásában. Haláláig vezette a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének munkáját, amelynek élén elévülhetetlen érdemeket szerzett a mindennapos testnevelés bevezetésében – tudósít az MTI. Színvonalas vezetői és oktató-nevelő munkája elismeréseként 1998-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztje kitüntetésben részesült.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top