Keresés
Close this search box.

„A szűrővizsgálat életet menthet”

blank

Az elmúlt nyolc év statisztikája egészen elképesztő, már ami Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramját illeti: több, mint 1000 helyszínen közel 400 000 látogató és csaknem 5 millió vizsgálat a program eddigi statisztikája. Jó hír, hogy 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020, összesen 74 szakmai szervezet összefogásával az Európai Uniós irányelvek alapján.

A program 2010-ben indult útjára, s 74 szakmai szervezet összefogásával és közel 50 stratégiai partner együttműködésével valósul meg szövetségben, egyetértésben. A program célja évek óta változatlan, legfőbb célkitűzése, hogy kortól, nemtől, lakhelytől és foglalkozástól, függetlenül minden magyar állampolgárnak lehetőséget biztosítson saját egészségállapotának felmérésére. A program keretén belül 37 féle átfogó vizsgálat, látványos anatómiai bemutatóval, 30 Életmód Ponttal várja az érdeklődőket, ugyanakkor virtuális valóságszemüvegek segítségével felfedezhetik az emberi test működésének apró mozzanatait, életmód tanácsadáson vehetnek részt, megismerhetik a látogatók az elsősegélynyújtás alapjait, az újraélesztéstől az égési sebek ellátásig. Az 5 méter magas mini planetárium sátorban, az „Ismerd meg az emberi testet” előadás sorozat keretében egyedi látvány elemekkel két előadássorozatban 24 féle tartalommal kerül bemutatásra az emberi test működése és felépítése. A műsorok napi 45 előadás keretében napi 500 látogató részére nyújtanak ingyenes részvételi lehetőséget. A programról Dankovics Gergely programigazgató, az Európa Nemzeti Egészségvédelmi Program alelnöke nyilatkozott részletesen.

Milyen szűrővizsgálatokon vehetnek részt az érdeklődők?

A speciális szűrőkamion a szakmai irányelveknek megfelelő új korszerű vizsgálati eszközökkel az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alap támogatásának köszönhetően végezzük el a vizsgálatokat. A látogatók 37 féle szűrésen vehetnek részt, amely mintegy fél órát vesz igénybe. Többek között szív- és érrendszeri vizsgálat, szemészeti vizsgálatok, hallásvizsgálat, neuropathia, labor vizsgálatok, teljes testanalízis, bőrgyógyászati vizsgálatok vagy olyan érdekes vizsgálatok, mint az érfali rugalmasság arteriográfos vizsgálata vagy a vénás elégtelenség doppler vizsgálata, laktóz intolerancia vizsgálat, vastagbéldaganat – IBS rizikó felmérés, inkontiencia és vizeletürítési zavarok rizikó tesztje vagy akár a fizikai aktivitás szintjének felmérése. Tehát olyan vizsgálatokról beszélünk amelyek idejében képes kiszűrni a leggyakoribb betegségeket, köztük a magas vérnyomást, a cukorbetegséget, az asztmát, a magas koleszterinszintet, így megelőzhetőek például a szív- és érrendszeri betegségek.

Örömmel tölt el, hogy az elmúlt években átléptük a bűvös határt, több mint 1000 helyszínen járt a Program és több mint 400 000 látogatót fogadott. Akik részt vesznek a szűréseken, kezükbe vehetik a saját egészségi állapotukról készült kockázatfelmérésüket a 192 oldalas Egészség Könyv segítségével, amelyet elvihetnek a háziorvosukhoz, vagy az eredményeket megbeszélhetik szakorvosukkal.

Hazánk lakosságának általános egészségi állapotát tekintve, világviszonylatban is „előkelő” helyet foglal el, azonban a magyar lakosság átlag életkora és egészségben leélt életéveinek száma jóval elmarad az európai uniós átlagtól. Minden évben összegzik az adott év szűrési eredményeit, hogyan alakul a lakosság egészségügyi állapota?

A szűrőprogram elmúlt nyolc évének statisztikai adatai tükrében kijelenthető, hogy a vizsgálatokon résztvevők közel fele a kiemelt kockázatú csoportba tartozik, és ha nem kezeltetik magukat, akkor néhány év múlva szívinfarktus, netán stroke fenyegetheti őket, nem beszélve a daganatos megbetegedésekről. Kijelenthetjük, hogy van hova fejlődni Magyarországon a megelőzés tekintetében. A szomorú statisztikai adatok is azt bizonyítják, hogy igenis szükség van Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjára. Talán az elhízás az egyik legkomolyabb gond: a vizsgált nők 70, míg a férfiak 65 százaléka volt túlsúlyos. A megjelentek több mint felénél mértek magas vérnyomást. A kitöltött kérdőívekből az viszont kiderült, hogy az emberek többsége sokkal jobbnak gondolja az egészségi állapotát, mint amilyen az valójában. Mint ismeretes minden második ember szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedésben hal meg. Legalább három millió embernek magas a vérnyomása, egymillióan cukorbetegek, e mellett a lakosság 40 százaléka túlsúlyos. Az uniós átlaghoz képest az emberek jóval többet dohányoznak és isznak alkoholt, viszont sokkal kevesebb zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, ugyanakkor a legtöbben mozgásszegény életmódot folytatnak.

A szűrésen résztvevők átlagéletkora 40-41 év volt, 57 százaléka a nők, míg 43 százalékuk a férfiak köréből került ki. A legaktívabbak Budapesten és Pest megyében voltak a látogatók, amelyeket Veszprém, Heves, Fejér megye követett a sorban. A statisztikai adatok feldolgozása során ugyanakkor kiderült, hogy a megkérdezetteknél a szív- és érrendszeri szűrővizsgálatokat tekintve 9 százalékuknál találtak eltérést. Az átlagos vérnyomás a nőknél 125/81 Hgmm, míg a férfiaknál 134/85 Hgmm volt. A vércukorszint vizsgálata közel 8 százalékban mutatott kóros értékeket. Az emberek többsége tisztában van azzal, hogy a magas koleszterinszint komoly kockázati tényezőt jelent, mégsem tesznek semmilyen konkrét lépést a megelőzés érdekében. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a mért koleszterinérték 29-36 százalékban tért el a normál értéktől. A nők és a férfiak körében közel egyforma volt a krónikus vesebetegség (2-3 százalék), diabetes mellitus (5 százalék), légúti betegség, allergia (24 százalék) előfordulási gyakorisága, míg laktózintolerancia a látogatók közel 10 százalékát érintette. Jelentős volt a szembetegség (16-17 százalék) és a hallásveszteség (8-9 százalék) mértéke valamint gyakori volt az emelkedett húgysavszint (25.5 százalék). A középkorúak esetében a vastagbéldaganat rizikó tesztjének eredménye 13.9 százalék, míg a neuropathia rizikóba az egyének közel 7 százalék sorolható. A kitöltött rizikó felmérési kérdőívből kiderült, hogy a szűrésen résztvevők 24 százaléka dohányzik. Ez azt jelenti, hogy közel minden negyedik ember fújja nap, mint nap a füstöt, holott köztudott, hogy az, aki ennek a káros szenvedélynek hódol, sokkal nagyobb az esélye, hogy szívinfarktust vagy stroke-t kapjon, nem beszélve a daganatos megbetegedésekről.

Mit tudna, üzenni az embereknek?

Az emberek többsége sajnos még mind a mai napig nem sokat tesz a betegségek megelőzése érdekében. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a szűrővizsgálat életet menthet. Éppen ezért azt szeretnénk elérni, hogy mindenki megtegye az első lépést egészsége érdekében, éljen a szűrővizsgálat adta lehetőséggel. Nagyon fontos, hogy a lakosság szembesüljön az egészségi állapotával, és ha kell, változtasson életmódján, hiszen köztudott, hogy számos rizikótényező (dohányzás, mozgásszegény életmód, egészségtelen táplálkozás) elkerülése mindenkinek a saját felelőssége. A szűrővizsgálatokkal és az életmódtanácsokkal számos súlyos betegség megelőzhető, ugyanakkor a már meglévő és az idejében felismert betegség nagy része pedig gyógyítható. Bővebb információt a program hivatalos weboldalán találnak.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top