Keresés
Close this search box.

Mányoki Attila egy hideg 11 kilométeren van túl

Túl van az amerikai versenyek előtti utolsó megmérettetésén Mányoki Attila. A Közösségben az Egészségért program nagykövete az ausztriai Hallstattban úszott, és a 11 kilométeres versenyen a 14. helyet szerezte meg. Az eseményen 15 nemzet 170 úszója vett részt.

 

Túl van az amerikai versenyek előtti utolsó megmérettetésén Mányoki Attila. A Közösségben az Egészségért program nagykövete az ausztriai Hallstattban úszott, és a 11 kilométeres versenyen a 14. helyet szerezte meg. Az eseményen 15 nemzet 170 úszója vett részt.

– Lezárult egy nagyon nehéz időszakom a felkészülés szempontjából! Ezzel a hallstatti versennyel befejeződött a felkészülésem az év két legnagyobb és legnehezebb amerikai átúszásom előtt. Ennek tudatában egy hagyományos nadrágban úsztam, mint ahogy majd a Catalina-csatornán is úsznom kell. A tó kellően hideg volt, körülbelül 16 fokos, bár voltak időnként kisebb melegebb részek is. Az elején sikerült megragadnom egy picit erősebb 10-12 fős társasággal, akikkel sokáig tudtam a lépést tartani, annak ellenére, hogy én voltam a csapatban az egyetlen neoprén ruha nélkül! Az úszást jól éreztem úgy a táv 3/4-ig. A hallstatti leghidegebb részen múlt el a kellemes és jó érzetem és sajnos onnét már nehezebbnek éreztem a karom és kijött rajtam a fáradtság. Az utolsó frissítő pontig még kihúztam a többiekkel, mely 1.9 km távolságra volt a befutótól, de onnét már átváltottam „levezető” módba, mert fáradtnak éreztem magam! A befutónál végül a 14. helyen értem célba 2 óra, 47 perces idővel. Jelenleg a célom elérése a fontos, és ezért nem is foglalkoztam a helyezéssel, illetve a lehetséges jobb pozíciómmal, amennyiben ha én is használom a neót… – elemezte Sportime magazinnak hallstatti úszását Mányoki Attila.

 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top