Keresés
Close this search box.

Nem volt elég Szabó magyar rekordja a kvalifikációhoz

blank

Habár a +84 kilogrammos súlycsoportban versenyző Szabó Ágnes guggolásban és felhúzásban is magyar rekordot ért el, ez azonban csak a negyedik helyre volt elég az orlandói erőemelő-világbajnokságon, így nem szerzett Világjátékok-kvótát. Ahhoz, hogy a magyar kiválóság kvalifikálhassa magát, az első háromban kellett volna végeznie.

Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke elmondta, Szabó teljesítménye jó eredménynek számít, hiszen éppen csak lemaradt a dobogóról, és még nem lehet százszázalékosan kijelenteni, hogy nem lesz magyar erőemelő a 2017-es nem olimpiai sportágak világversenyén.

„Szabó Ágnes jól teljesített. Guggolásban 237.5 kilogrammos magyar rekordot ért el ezen a vb-n, felhúzásban pedig beállította a magyar csúcsot 200 kilós teljesítménnyel. Innentől abban bízhatunk, hogy esetleg valaki visszalép, vagy még ott van a szabadkártyás indulás lehetősége” – összegzett az elnök.

A Világjátékokat mindig a nyári olimpia utáni évben rendezik meg, 2017-ben a lengyelországi Wrocław lesz a házigazda.

Az erőemelők következő világversenye a decemberi Európa Kupa lesz, amelyet Málagában rendeznek meg.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top