Elődöntőt játszhat a Vörös csoportban szombat délelőtt Póta Georgina az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőtornáján. A többi magyar játékosnak azonban pénteken befejeződött a svédországi Halmstadban zajló viadal.
Póta az utolsó előtti napon előbb a luxemburgi Sarah De Nuttét verte küzdelmes mérkőzésen 4-2-re, majd a fehérorosz Alekszandra Privalovát rendkívül könnyedén, 4-0-ra. A csoport elődöntőjében a svédek második számú játékosa, Matilda Ekholm lesz az ellenfele. A riói kvótához még két győzelem szükséges.
A másik két magyar női játékos egyformán a Kék csoport nyolcaddöntőjében búcsúzott. Az első körben Lovas Petra 4-1-re verte a szerb Andrea Todorovicot, Pergel Szandra pedig 4-0-ra a kínai származású, belga Lisa Lungot. A folytatásban azonban egyikük sem bírt a világranglistán előrébb álló ellenféllel: Lovas a szlovák Barbora Balazovától, Pergel az ukrán Tetjana Bilenkótól kapott ki egyformán 4-2-re.
A férfiaknál Kosiba Dánielnek és Lakatos Tamásnak a 32-es csoport nyitóköre jelentette a végállomást: előbbi a szerbiai magyar Pető Zsolttal (3-4), utóbbi a kínai-ukrán Kou Leijel (1-4) szemben maradt alul. Az olimpiai kvótaszerzésre leginkább esélyes Pattantyús Ádám az első fordulót még sikerrel vette az olasz Marco Rech Daldosso (4-1) ellen, a folytatásban azonban neki sem sikerült a bravúr, 4-1-re kikapott a negyedik helyen kiemelt horvát Andrej Gacinától.
Pénteken és a szombati zárónapon a vigaszágas küzdelmeket rendezik a tornán két 32-es, kieséses táblán. Ezek szombati győztesei jutnak kvótához, de nemenként egy plusz indulási jog is gazdára vár, mivel a németek csütörtökön „túlteljesítettek”, azaz a nőknél és a férfiaknál is túllépték a nemzetenként megengedett maximális két egyéni kvótát. Az extra indulási jogért a vigaszág szombati döntőinek vesztesei csaphatnak össze.
Szólj hozzá