Keresés
Close this search box.

Kleinheisler László brémai próbajátéka

blank

A német élvonalban szereplő Werder Bremen labdarúgócsapatához utazik próbajátékra a Videoton FC magyar válogatott támadó középpályása, Kleinheisler László.

A válogatottban a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezős párharc első mérkőzésén bemutatkozó és rögtön győztes gólt szerző fiatal játékos a jövő héten három napig készül a Törökországban edzőtáborozó brémai együttessel.

A fehérvári klub hivatalos honlapján megjelent hír szerint a Bundesligában szereplő Werder Bremen hivatalos kikérőt küldött a fehárvári klubnak. A magyar csapat vezetői az utazás mellett arra is engedélyt adtak, hogy Kleinheisler László edzőmérkőzésen lépjen pályára a német együttesben. A brémaiak a 16. helyen állnak a tizennyolc csapatos Bundesligában. A 21 éves Kleinheisler az őszi idényben egyetlen mérkőzésen sem játszott a fehérváriak első csapatában, mert nem hosszabbította meg júniusban lejáró szerződését. A futballista az NB III-ban szereplő második csapat edzéseit látogatta és ott is játszott.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top