Keresés
Close this search box.

Így fest a nanjingi formaruha és a nemzeti szerelések

Az augusztus 10-én Nanjingba utazó magyar versenyzők szombat óta folyamatosan veszik át a II. Ifjúsági Olimpiai Játékokra készített formaruhát és nemzeti szereléseket, s azok valamennyiük tetszését elnyerték.

Az augusztus 10-én Nanjingba utazó magyar versenyzők szombat óta folyamatosan veszik át a II. Ifjúsági Olimpiai Játékokra készített formaruhát és nemzeti szereléseket, s azok valamennyiük tetszését elnyerték.

„Mindenképp fiatal tervezőket szerettünk volna megszólítani, és az általuk megálmodott kollekciót magyar gyártóval elkészíttetni” – hangsúlyozta Siklós Erik, a Magyar Olimpiai Bizottság marketing és kommunikációs igazgatója.

„Több céggel is felvettük a kapcsolatot, olyan kollekciót képzeltünk el, amelynek darabjait a fiatalok az ifjúsági olimpia után is szívesen viselik, akár trendivé válhatnak. A tervezést végül a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) csapatára bíztuk, ami akár egy hosszabb távú együttműködés kezdetét is jelentheti. A kivitelezésre a Kézmű Nonprofit Kft. adta a legkedvezőbb ajánlatot. Sikerült olyan takarékosan dolgozni, hogy a kollekcióba egy egészen különleges cipő és napszemüveg is belefért.”

„Törekedtünk arra, hogy magyar motívumokat is felhasználjunk, elvégre a sportolók Magyarországot képviselik majd Kínában” – vette át a szót a MOME tanára, Nagy Adrien. – A Rubik-kocka az idén 40 éves, tehát adta magát az ötlet, hogy inspirációt merítsünk belőle. A visszajelzések alapján ízlésesen sikerült beépítenünk a kollekcióba.”

„Továbbá arra is tekintettel kellett lennünk, hogy a filigrán tornásztól a nehézatlétáig mindenkinek jól álljanak a ruhadarabok, s azok megfeleljenek a hőség és pára jelentette kihívásoknak.”

Nagy Adrien kiemelte, sportolóink egyöntetűen dicsérték a végeredményt.

„A ruhapróbán kizárólag pozitív visszacsatolásokat kaptunk a fiataloktól, és nemcsak egy-egy ruhadarab, hanem az összkép is nagyon tetszett nekik. Alig várom, hogy a csütörtöki fogadalomtételen valamennyi ifi olimpikont együtt lássam az általunk tervezett ruhákban.”

Nanjingba összesen 57 magyar tehetség utazik a 15-18 éves korosztályból az augusztus 16-28. között rendezendő multisporteseményre.

Sportolói vélemények a formaruháról és a nemzeti szerelésekről:
„Nagyon tetszik, ez egy olyan kollekció, amit a hétköznapokon is hordani fogok.” – Regős Gergely öttusázó
„Abszolút bejön nekem, illik a stílusomhoz. Nagyon kényelmes, hordható, biztos vagyok benne, hogy az ifi olimpia után is gyakran felveszem majd ezeket a darabokat.” – Homonnai Luca kajakos
„Örülök, hogy egy igazán fiatalos kollekciót kaptunk, jó ötletnek tartom a Rubik-kockás motívumokat. Szerintem az egész nagyon divatos.” – Koleszár Zoltán kajakos

 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top