Keresés
Close this search box.

Aranyérmes a Simon, Juhász duó

blank

A Simon Béla, Juhász Adrián normálsúlyú kormányos nélküli kettes nagy meglepetésre aranyérmet szerzett a szám vasárnapi döntőjében a németországi Brandenburgban zajló evezős Európa-bajnokságon.

A tavaly Universiade-győztes duó – a magyar szövetség (MESZ) Facebook-oldalán olvasható beszámoló szerint – a 2000 méteres táv első felében stabilan a negyedik helyen haladt, majd folyamatosan felzárkózott az élen haladókra, az utolsó 500 méteren pedig elképesztő hajrával maga mögött hagyta a teljes mezőnyt.

„Hihetetlen, hogy győztünk. Őszintén szólva, nem is tudom pontosan, mi történt a vízen, elképesztő” – nyilatkozott a nemzetközi szövetség honlapjának Simon Béla.

A 27 éves Simon és a 26 esztendős Juhász – mindketten a szolnoki Tisza Evezős Egylet versenyzői és Molnár Dezső tanítványaiaz utóbbi évek legnagyobb magyar evezőssikerét érték el. Ahogy a MESZ a közösségi oldalán fogalmaz: „Gyönyörű versenyzés volt, egész Európát meglepve csodálatos győzelmet arattak.”

A normálsúlyú kormányos nélküli kettes szám az olimpia műsorán is szerepel.

Az Eb-n még egy magyar egység indult, a könnyűsúlyú egypárevezősösök között érdekelt Matyasovszki Dániel vasárnap a B döntőben szállt vízre, s ott a harmadik lett, így összesítésben a kilencedik helyen zárt.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top