vargaferenc

Kedden elhunyt Varga Ferenc, az első olimpiai érmes magyar kajakos

Életének 98. évében elhunyt Varga Ferenc olimpiai bronzérmes, világbajnok kajakos, a sportág első magyar ötkarikás dobogósa.

A gyászhírről kedden számolt be a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, amely saját halottjának tekinti az egykori kiváló sportembert.    

Varga Ferenc, “Feró bá” – ahogy a sportágon belül ismerték – az 1952-es helsinki olimpián Gurovits Józseffel K-2 10 000 méteren bronzérmes lett. Ez volt a sportág első magyar érme az ötkarikás játékok történetében. Varga Ferenc ott volt a magyar kajak-kenu sport számára legendás maconi világbajnokságon is 1954-ben, ahol tagja volt a K-4 10 000 méteren bronzérmet szerző négyesnek. Utolsó magyar bajnoki címét 1966-ban, 41 évesen nyerte, de ezt követően egészen 2017-ig rendszeresen indult a masters magyar bajnokságokon.

Varga Ferenc – aki dolgozott a nemzetközi szövetségben is, emellett egy ideig edzősködött – 2007-ben kapta meg a sportág legrangosabb elismerését, az Arany Érdemérmet. Végakaratának megfelelően szűk családi körben vesznek tőle végső búcsút.

(Forrás: MTI, nyitókép: MKKSZ)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top