Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Két arany és egy ezüst a szombati döntőkben

MTI Fotó: Kovács Tamás

A magyar versenyzők két arany– és egy ezüstéremmel zárták a szombati döntőket a csehországi Racicében zajló kajak-kenu világbajnokságon.

A két első helyet két kajakpáros szerezte: előbb a Balaska Márk, Birkás Balázs duó győzött remek versenyzéssel 200 méteren, majd Farkasdi Ramóna és Medveczky Erika nyert 1000 méteren. Az 500 méteres férfi kajak kettes, Nádas Bence és Tótka Sándor másodikként ért célba.

Az A döntők sorát magyar részről Balla Virág és Takács Kincső nyitotta a női kenupárosok 500 méteres versenyében. A győri kettős, amely a friss olimpiai számban idén két világkupát is nyert, majd júliusban, Plovdivban Európa-bajnoki címet szerzett, a rajt után hamar hátrányba került, féltávnál a negyedik helyen haladt, és később sem tudott feljebb kapaszkodni. Az élen kanadai, orosz, fehérorosz volt a sorrend.

A férfiak hasonló számában Korisánszky Dávid és Mike Róbert nem volt harcban az érmekért. Kétszázötvennél is a mezőny hátsó részében lapátoltak, ezen a hajrá sem változtatott, így végül – csakúgy, mint egy hónapja az Eb-n – hetedikként értek célba.

A folytatásban Kopasz Bálint következett kajak egyes 1000 méteren. Az algyőiek 20 éves, Eb-bronzérmes versenyzője pénteken kézsérülést szenvedett, 500-on nem is tudta beverekedni magát a fináléba, de fájó hüvelykujja ellenére is vállalta az indulást az egy kilométeres fináléban. Nem rajtolt rosszul, ennek ellenére az első 200 méter után a 8-9. helyen lapátolt, és bár a táv második felében javított és néhány pillanatig úgy tűnt, akár az éremszerzés sem lehetetlen, végül ötödikként zárt. Az aranyért óriási volt a csata, és ebből végül a német Tom Libscher jött ki győztesen.

„Az egész tegnapi napom ráment erre a sérülésre, és sajnos most is éreztem, hogy fáradtabb vagyok fejben, de úgy gondolom, nem rossz ez az ötödik hely ebben az erős mezőnyben, úgyhogy elégedett vagyok” – nyilatkozott a fiatal sportoló.

A magyar szurkolótábor abban reménykedett, hogy a két 200-as szombati döntő közül az elsőben, férfi K-2-ben végre megszületik az első magyar érem is, hiszen a Balaska, Birkás duó friss Európa-bajnokként érkezett a vb-re. A drukkereknek nem kellett csalatkozniuk, mert miközben elkezdett szakadni az eső, a magyarok parádés rajtot vettek, és lendületük egészen a célig kitartott. A győzelmüket senki nem veszélyeztette, így az Eb után a vb-n is csúcsra értek ebben a számban, amely a közelmúltban lekerült az olimpia műsoráról.

„Nagyon sokat készültünk, nagyon jó pályát mentünk” – mondta Birkás Balázs, a Démász-Szeged 21 éves kajakosa.

„Nekem Balázs a siker kulcsa, neki pedig én. Nagyon sok munka van ebben a diadalban. Remek volt a hangulat, borsódzott a hátunk, amikor vízre szálltunk, köszönjük a biztatást! Első felnőtt világbajnokságunkon aranyérem, ez felfoghatatlan!” – lelkendezett a 20 esztendős Balaska Márk, aki a Honvéd versenyzője.

Az olimpikon Hajdu Jonatán is jól kezdett C-1 200 méteren, de a hajrában többen is elmentek mellette, így a Dunaferr 21 éves kenusa hatodik helyen végzett.

Az 500 méteres kajakpárosok versenyében a plovdivi Eb-n aranyérmes Nádas Bence és Tótka Sándor is remekül rajtolt, féltávnál második volt a spanyolok mögött, és a hajrát is jól bírta. A rivális sem fáradt el azonban az utolsó métereken, így a magyaroknak ezúttal az ezüst jutott.

„Érmet szerettünk volna nyerni és azért jöttünk, hogy menjünk egy tökéletes pályát. Ez sikerült, úgyhogy maximálisan elégedettek vagyunk, mert egy centivel vagy tizedmásodperccel sem tudtunk volna gyorsabban kajakozni” – nyilatkozott az MTI-nek Tótka, az UTE 23 éves kajakosa.

A nők hasonló számában a Vasas duója, Takács Tamara és Vad Ninetta némi meglepetésre nem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába, az idén alakult kettős ötödik helyen ért célba.

A szombat délelőtti programot a két K-2 1000 méteres döntő zárta, ezek közül a női magyar sikert hozott, mégpedig nem is akármilyet. Farkasdi Ramóna és a két napja még betegséggel küzdő Medveczky Erika kettőse nagyszerűen versenyzett, már 500-nál az élen lapátolt, és bár a kazahok a táv második felében megpróbáltak felzárkózni rájuk, nem jártak sikerrel. Farkasdi, aki az Eb-n is megnyerte ezt a számot másik párral, és Medveczky, aki korábban háromszor volt vb-bronzérmes, egyre csak növelte előnyét, a célba már elképesztő, több mint három hajóhossz különbséggel érkezett be.

„Ramónával együtt dolgoztuk végig az egész évet, ráadásul itt, Racicében szobatársak vagyunk, így a szerdai-csütörtöki kálváriámat velem együtt élte át” – nyilatkozott a parton Medveczky. „Ezért is szerettem volna, hogy elérje a célját. Nagy elégtétel számomra is ez a győzelem, mert reggel még magam sem tudtam, hogy ma mire leszek képes.”

A férfiaknál a Honvéd párosa, Hufnágel Tibor és Ilyés Róbert nagyszerűen helytállt, negyedik lett.

Medveczky – aki gyomorproblémája után csütörtökön nem tudta magát kvalifikálni a legjobb kilenc közé – a B fináléban harmadikként beérve 12. a helyen végzett K-1 500 méteren, míg a kenus Vasbányai Henrik, aki ugyancsak a „kisdöntőben” szállt vízre szombaton, győzött, így 10. helyen zárt 1000 méter egyesben.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top