Keresés
Close this search box.

Sikeres volt a rúgásgyorsasági online kick-box verseny

blank

Az ötödik fordulóval véget ért a Békés Megyei Harcművész Szövetség (BMHSZ) által kiírt internetes rúgásgyorsasági verseny. A sorozatban hetenként abban mérték össze tudásukat az indulók, hogy adott rúgásfajtából húsz másodperc alatt ki tud több szabályosat végrehajtani. Az online versenyzési formát a kényszer szülte, hiszen a koronavírus járvány miatt sokáig sem edzést, sem versenyt nem lehetett tartani – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A végül öt fordulót megért küzdősportos viadalt a sokszoros világ– és Európa-bajnok kick-boxos Debreczeni Dezső és volt edzője, a BMHSZ elnöke, Gregor László indították útjára. A szervezők szerint a megmérettetés összességében jól sikerült, hiszen számos sportolót edzésben tartott egészen addig, amíg elővigyázatosan és fokozatosan elkezdődhettek a normál edzések.

A kiírt versengés utolsó, ötödik fordulójában nagyjából a papírforma érvényesült. A férfiaknál a magyarbánhegyesi taekwondós, Ricardo Matias De Nusso győzött, aki megnyerte az összetett versenyt is. A nőknél nagyobb volt az izgalom, hiszen az utolsó kör döntötte el, hogy az összetettben minimális különbséggel a szintén magyarbánhegyesi Tamás Boglárka nyert, annak ellenére, hogy a zárókörben második lett nővére, Tímea mögött. Örvendetes, hogy a fiatalabbak sem vallottak szégyent, hiszen végig versenyben voltak a jóval tapasztaltabb riválisaikkal.

„Igény esetén a jövőben is szívesen rendezünk formabontó versenyeket, de legközelebb remélhetőleg nem járványveszély miatt kerül rá sor” – jelezte a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke, Gregor László.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top